Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Miklós parlamenti felszólalása 1991-ből – Vannak dolgok, amik soha nem évülnek el?

országgyűlés
Megosztás

Megállt az idő. Lényegét tekintve ezt ma ugyanúgy elmondhatta volna. 30 év alatt semmi nem változott. Vásárhelyi Miklós országgyűlési képviselő 1991. június 4-i parlamenti felszólalása.

Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház!

A sajtóból értesültünk arról, hogy a miniszterelnök úr – egyben a kormánykoalíció legnagyobb pártjának elnöke – az elmúlt napokban a koalíció egy másik pártja vezetőinek a nyilatkozatok szerint kérésükre, bizonyos úgynevezett feddhetetlenségi igazolásokat adott át. Ugyanakkor a miniszterelnök úr arról is informálta a Kisgazdapártot, hogy vezető személyiségei között olyan politikus is van, aki korábban a titkos szolgálat hálózati ügynöke volt. A különböző újságok lényegében azonos tartalmú közleményei egybehangzóan számoltak be erről az eseményről. A hírt megütközéssel fogadtuk.

Bekövetkezett az, amitől jó ideje tartottunk

Az ügynöklista komplexumát aktuálpolitikai érdekek érvényesítésére próbálják felhasználni. (Közbeszólás a jobb oldal széléről: Ha, ha!) Hónapok óta szorgalmazzuk ennek a rendkívül kényes kérdésnek törvényes megoldását. El akartuk érni, hogy a régi rendszer besúgói, ügynökei ne tölthessenek be meghatározott állami és közéleti pozíciókat. Ezt azonban törvényes garanciákhoz akartuk kötni.

A Kormány az elmúlt év őszén arról biztosította a közvéleményt, hogy a korábban zárolt listákhoz megfelelő garanciák nélkül nem lehet hozzáférni. Most azonban az adott esetben ennek éppen az ellenkezőjét kellett tapasztalnunk. Ezt az eljárást aggasztónak és megengedhetetlennek tartjuk. Az ilyen lépések veszedelmes precedenst teremtenek a sanda gyanúsítgatások, a felelőtlen suttogások, rágalmazások áradatát indíthatják el. Megrendítik az embereknek a jogrendbe vetett hitét, szabad folyást engednek az önkénynek és a manipulációnak, rossz hírbe keverik demokráciánkat a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt. Merőben ellentétesek azokkal az erkölcsi-politikai normákkal, amelyek elfogadottak abban az Európában, amelyhez fel kívánunk zárkózni.

A Szabad Demokraták Szövetségének ezért az a kívánsága, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, egyetértésben a bizottság elnökének mai nyilatkozatával, hallgassa meg a miniszter urat, más minisztereket és azokat a felelős kistisztviselőket, akik meghallgatása révén a történtek tisztázása megtörténhet. A miniszterelnök úr ezzel a lépéssel megítélésem szerint helytelen útra tévedt. Kérem őt, fontolja meg cselekedeteit, ragaszkodjék a továbbiakban szigorúan a demokrácia írott és íratlan etikai szabályaihoz.

Forrás: Vásárhelyi  Mária közösségi oldala

Kapcsolódó

Az áruló ügynök típusai – A jó, a rossz, és a kétkulacsos

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük