Connect with us

Ez a nap

Vasárnap tartják az Élet menetét

Megosztás

A holokauszt áldozataira emlékező menet résztvevői vasárnap 16 órakor a budapesti Március 15. térről, az Élet menete szobortól indulnak és az Erzsébet hídon keresztül vonulnak a Friedrich Born rakpartra.

Hitet tesznek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett

A vasárnapi rendezvényen színpadra lép mások mellett Székhelyi József színész, Rost Andrea operaénekes, Pajor Tamás és Oláh Gergő énekes, továbbá egy olyan család is, amelynek második világháborús megmentett és megmentő tagja is van.

Az Élet menetét tizenhatodik alkalommal rendezik meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül, együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Lezárások és módosuló tömegközlekedési útvonalak

A felvonulás idején – várhatóan háromnegyed négytől öt óráig – lezárják a Március 15. tér-Szabad sajtó út-Erzsébet híd-Döbrentei tér-Budai alsó rakpart útvonalat, és módosul az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz, valamint a 19-es, a 41-es, az 56A villamos és a TH nosztalgiavillamos közlekedése – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük