Vasúti alagút Budapest alatt 400 milliárdért?
Akit a mozdony füstje megcsapott, írhatnánk Fürjes Balázs éppen Budapestért felelős államtitkárról, aki hol Duna Arénát, hol Puskás Stadiont épít, a kettő között meg 2024-es olimpiát gründol Budapestre. Na jó, ez kútba esett, de azért álmodozni még lehet. Jöhet az új vasúti alagút.
Csütörtökön Buda fókuszában a Déli pályaudvar címmel szervezett fővárosi szakmai fórumon szólalt fel a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára.
Fürjes Balázs elmondta, már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal történő összekötésére, és ezt az elképzelést elő kellene venni, mert ma nagyon aktuális.
A Déli pályaudvar a földfelszínen teljesen megszűnne,
és így a helye fejlesztési területté válna. A Nyugati pályaudvar esetében is nagy terület szabadulna fel. A vasúti forgalom jelentős része ott is a föld alá kerülne – közölte az államtitkár. Kiemelte: a terv megvalósításával megoldódna Budapest átjárhatósága az elővárosi, távolsági vasúti közlekedésben, valamint a vasúti teherszállítás számára is.
Azt hihetnénk Fürjes úr napszúrást kapott, vagy megcsípte a cecelégy! De nem, valóban volt vasúti alagút-terv Budapestre, csak nem így és nem úgy. Még kora este facebook-bejegyzéssel jelentkezett a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület), rögtön kiderül, hogy erre a szakmai fórumra az I. kerülettől nem jött senki, a fővárostól pedig mindössze egy főosztályvezető, aki ráadásul nem is a fejlesztési területen van, így szegény kínosan is érezte magát. Mondott pár semleges körmondatot és kimentette magát, távozott.
A VEKE beszámolója szerint:
„Fürjes államtitkár úr bejelentette, hogy márpedig ő beleáll a vasúti alagút koncepciójába, mert az egyszerre megoldja a Déli és a Nyugati pályaudvar ügyét (értsd: akkor mindkettő bontható úgy ahogy van és nem kell rájuk költeni), és micsoda regionális meg nemzetközi lehetőségek nyílnak így. Nem győzött hálálkodni a felkészítőjének ezért a remek 400 milliárdos ötletért, amivel most végre bátor lépést lehet tenni és ez a város igenis rá van szorulva a bátor ötletekre. Ez igaz, csak a felkészítő vagy nem mondott el mindent, vagy az alany nem figyelt. Jelzett vasúti alagút ugyanis nem más, mint a 2007-es S-Bahn tanulmány 5. üteme. Ismerős? Az a BKSZ rendelte a tanulmányt, amelynek a megszüntetése a felkészítő nevéhez fűződik. Szóval ez az alagút bizony nem teszi lehetővé tehervonatok közlekedését, sőt, a kiszerkesztett hossz-szelvény szerint még a mozdonyos vonatok közlekedtetése is necces, ráadásul valahonnan a Villányi út környékéről kellene indulni, hogy a Duna alatt át lehessen jutni. Alapvetően ez az alagút motorvonati üzemre lett elgondolva.”
Az államtitkár hangsúlyozta: ma már nincs szükség fejpályaudvarokra
Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, azt szeretné, hogy a terület beépüljön és fejlődjön.
Mindez az érintett kerületi önkormányzatok, a fővárosi önkormányzat és a kormány közös fejlesztési feladata.
Pálfy Sándor egyetemi tanár, a Műegyetem urbanisztika tanszékének tanára támogatandónak nevezte a pályaudvarok föld alatti kapcsolatának megteremtését.
Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, a BKK korábbi vezetője azt mondta:
történelmi jelentősége van annak a budapesti vasút szempontjából, hogy az alagútról szóló terv napirendre kerülhet. Ha a tervezett alagút és a hozzá kapcsolódó rendszer létrejönne, a vonat „metróerejű” közlekedési eszközzé válna Budapesten.
A „tájseb”
Vitézy Dávid megjegyezte azt is, hogy a Déli pályaudvar ma „tájseb” a budai belvárosban, méltatlan a budai környezethez.
Gyetvai Árpád, a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodájának igazgatója arról beszélt, hogy a Déli pályaudvar területén közcélú sportközpontot szeretnének, ott sportváros alakulhatna ki.
A NIF és a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) Kht. közös megbízásából 2008 júniusában készült el a nagy távlatú közlekedésfejlesztési elképzeléseket keretbe foglaló elővárosi közlekedésfejlesztési stratégiai terv „Az S-Bahn rendszerű gyorsvasúti közlekedés kialakítása és a budapesti elővárosi vasúthálózat fejlesztése” címen.
Az akkori terv szerint az V. fejlesztési szakaszban 2031-2034 között létrejönne Budapest és környéke elővárosi jellegű vasúti közlekedésének teljes üteme. Létrejönne a Budapest-Kelenföld és a Budapest-Nyugati pályaudvar közötti vasúti alagút.
Ha azt vesszük, hogy már minden csúszott tíz évet, akkor nem túlzás azt állítani, hogy ez a tervezett vasúti alagút leghamarabb valamikor 2040 után épülhet meg.
Forrás: MTI/VEKE
Frissítve! Ha vonattal utazna, ne a Délibe, hanem Kelenföldre menjen!
Pingback: Vonatbaleset a Nyugatiban, késésekkel kell számolni - Városi Kurír