Kerítésen túl
Védelmi miniszter: Horvátország bevezeti a sorkatonai szolgálatot
Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség – jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva.
900 euró az önkénteseknek és a sorkatonáknak egyaránt
A tárcavezető kedden részt vett a Horvát Tábornoki Gyűlés ülésén, azt követően pedig a sajtónak úgy nyilatkozott:
a kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik, de konkrét részleteket nem említett.
Hangsúlyozta, hogy nemrég 900 euróra (valamivel több mint 350 ezer forint) emelték az önkéntes katonai szolgálatot teljesítők juttatásait, ami várhatóan a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítők számára is ugyanannyi marad.
A cél az, hogy minél több fiatal maradjon a védelmi rendszerben, a becslések szerint pedig évente 15 ezren vennének részt a képzésben
– mondta.
Lelkiismereti ok
Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést. Most az ő számukra is készülnek tervekkel – mutatott rá a tárcavezető.
Aki nem hajlandó fegyvert fogni, gereblyét és kapát vesz majd a kezébe, vagy zsákokat hord a gátakra árvíz elleni védelemre
– mondta a miniszter, megjegyezve, hogy
„fegyvert nem kell viselniük, de feladataikat és kötelezettségüket az állam felé teljesíteniük kell”.
Azok számára azonban, akik a civil szolgálatot választják,
a szolgálati idő tovább fog tartani, és kevesebb lesz az engedmény is.
Tomo Medved veteránügyi miniszter szerint
a biztonsági kihívások most olyanok, hogy egyre több ország gondolkodik a világon, ezen belül Európában is a kötelező katonai szolgálat rendszerének visszaállításáról.
A Horvát Tábornoki Gyűlés a fiatalok önvédelemre való képzésének fontosságát is hangsúlyozta: az elsősegélynyújtástól kezdve, a természeti katasztrófákra, balesetekre és katasztrófákra való reagáláson keresztül a különböző formájú nem hagyományos fenyegetések és kihívások felismeréséig. Andrej Plenkovic miniszterelnök idén februárban tett bejelentést arról, hogy a kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot.
„Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt”
– hangsúlyozta akkor Plenkovic, utalva Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az izraeli-palesztin konfliktusra, és arra, hogy Koszovóban az újabb feszültségek kis híján háborút idéztek elő.
Szerző
Friss
- 22 igen, 9 nem – júniustól drágulnak a BKK-jegyek
- Tombol a hepatitis A-járvány Magyarországon: a betegségről ezt mindenkinek tudnia kell!
- Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójára
- Kukurikú! – Itt Orbán Viktor beszél….. – A Karmelita kakasa délután ébred?
- Mészáros Lőrinc ‘legszomorúbb’ azért, mert azt feltételezik az emberek, hogy Ő nem jó ember
- Pottyondy Edina dobogós a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt