Vége a kétharmadnak? Mit mutatnak a számok? —  meghirdették a teljes összefogást

Nagyon érdekes augusztusi fejlemény: az ellenzéki pártok meghirdették a teljes összefogást a 2022-es választásokra,  és első lépésként bejelentették, hogy a jobbikos Bíró Lászlót közösen indítják októberben a megüresedett borsodi körzetben.

Billeg?

“Októberben borsodi választók dönthetnek arról, helyreállítják-e a Fidesz kétharmados parlamenti többségét, mivel a 6. számú országgyűlési választókerületben időközi választást tartanaka motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc mandátumáért. Esélye csakis egyetlen, közös ellenzéki jelöltnek lehet” — jelezte a tétet a Magyar Narancsban már július végén
Zsidai Péter. (Bebillenhet. Időközi országgyűlési választás előtt a tiszaújvárosi- szerencsi kerület. Magyar Narancs, 2020. július 23. )
Mivel Koncz Ferenc tragikus balesetéig a Fidesz egyetlen szavazattal volt 133 fős, éppen kétharmados többségben, ennek egyelőre vége. Októberben pedig eldől, hogy tartós-e a helyzet? (A rezsim persze ettől nem dőlne meg…)

Ők már megtalálták

“Ha nem találnak fiatalabb, jó nevű, ismert jelöltet, reménytelen a győzelem” — pesszimistáskodott a Narancs újságírójának egy helyi fideszes aktivista a 6. számú borsodi választókerületben. Időközben kiderült, hogy vágyai teljesültek: a rezsim egypártja az elhunyt, ismert képviselő lányát indítja a képviselői helyért.  Az ismertséget tehát a helyi Fidesz-támogatók körében népszerű, befolyásos Koncz Ferenc családja “automatikusan hozza”.

A borsodi hatos körzet zűrös története

2010-ben az addig baloldalinak elkönyvelt tiszaújvárosi választókerületben Mengyi Roland nyert, 52 százalékkal. Ez a baloldal általános megroppanásának betudható adat volt. 2011-ben a kétharmados többséggel hengerlő Fidesz a majdani választások kényelmes megnyerése érdekében átrajzolta a körzeteket: a “balos” tiszaújvárosihoz hozzácsapták az inkább jobbosnak számító szerencsi körzet településeit. Mengyi Roland ezután 2014-ben is nyert, igaz, a korábbi 52 helyett 40 százalékot hozott.
A “Voldemort nagyúrként”, illetve tiszaújvárosi törzshelyén”főispán uramként” hírhedtté vált Mengyi Roland azonban nem jutott el a következő választásokig. Lebukott, befolyással üzérkedés és költségvetési csalás kísérlete miatt vád alá helyezték, 2019-ben pedig négy évre börtönbe is küldték.
A Fidesz ebben a körzetben 2018-ban a bukott politikusa helyére Koncz Ferencet indította, aki befolyásos és sikeres helyi politikus volt. Koncz 2010-ben az akkor még szerencsi körzetből egyéni győzelemmel jutott az Országgyűlésbe, de négy évvel később visszavonult a helyi politikába, a kisebb létszámú parlamentbe jutásért nem indították.
Koncz 2018-ban a 6-os számú körzetben nagyot javított elődje 2014-es eredményén: 25.662 vokssal, 49,3 százalékkal győzött.

Hírfolyam>>>>>>>>>>>>

Ki van ott a Fideszen kívül, kik hirdették meg az összefogást

2014-ben a borsodi 6-os körzetben Mengyi 40 százalékos győzelme mellett a jobbikos Balla Gergő 29 százalékot kapott, az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP jelöltje, Pap Zsolt 23 százalékot, és rajtuk kívül az LMP is indított egyéni jelöltet.
2018-ban is a jobbikos lett a második: Koncz-cal szemben a jobbikos Bíró László 32 százalékot kapott. Ez majdnem 10 ezer vokssal kevesebb a 49,3 százalékos fideszes győztes szavazatainál. Elindult ugyanakkor egy szocialista és egy LMP-s jelölt is, ők együttesen kaptak majdnem 9 ezer voksot.

Egy kis elemzés

“A választókerület egy teljes ellenzéki együttműködés esetén klasszikus billegő körzetnek tekinthető” — állapítja meg a szemlézett cikkben a Magyar Narancs szerzője.
Csakhogy 2014-ben a Borsodban látványosan erősödő, a cigányellenes, “rendszabályozó” hangulatot meglovagoló Jobbikot a Fidesz szövetségesének tekinthettük, és ezt a szavazók is így látták. Akkor tehát Mengyi 40 százaléka, illetve Balla 29 százaléka ugyanannak a szélsőjobboldalon vetélkedő tábornak a szárnyai közötti rivalizálás eredményét tükrözték. Borzasztó helyzetet tükrözött ez az együttes 69 százalék…

Ha mindenki Orbánék ellen

2018-ra viszont a Jobbik többé-kevésbé következetesen a “néppártosodás” felé indult, a szélsőjobboldali Fidesz jobbközép ellenfelének szerepére jelentkezett be. Az Orbán-propaganda és a rezsim hivatalnokai mindent meg is tettek a Jobbik megsemmisítéséért. Ekkor már tekinthetjük úgy a borsodi 6-os körzet adatait, hogy a helyi választók fele az Orbán-kormány jelöltje ellen szavazott, és ha már akkor megszervezték volna az összefogást volna, talán elhozhatják a billegő körzetté vált tiszaújvárosi-szerencsi választókerület egyéni mandátumát.

Mi a helyzet a településeken?

A 2020-as októberi helyzet latolgatásához hozzátartozik a tavaly őszi önkormányzati választások eredménye: a Fideszt megverték Miskolcon, Szikszón, Tiszaújvárosban, Tokajon, és bizony Szerencsen is.
Szerencsen különösen érdekes dolog történt: miután Koncz Ferenc 2018 áprilisától országgyűlési képviselő lett, időközi polgármester-választás következett. Ezen Koncz ajánlásával Nyiri Tibor győzött, akkor még a Fidesz színeiben. 2019 őszén azonban már nem kért a fideszes gyámkodásból, függetlenként indult — és fölényesen nyert. Koncz Ferenc ekkor már fideszes riválisát, Egeli Zsoltot ajánlotta a város lakóinak, aki 30 százalékkal a második lett. Az ellenzék közös jelöltje a most októberben az országgyűlési mandátumért is induló Bíró László volt, a Jobbik-MSZP-Momentum támogatásával. 5 százalékot kapott 2019 őszén Szerencsen. Akkor és ott a függetlenné vált Nyiri tarolt, 64 százalékkal. Önkormányzati választáson, közepes méretű városban született eredmény nem sokat mond egy országgyűlési voksolás esélyeiről, de ez a legutóbbi adat.
Azt a következtetést azonban le lehet vonni mindebből, hogy abban a körzetben Bíró László közös indítása valószínűleg az eddigi tapasztalatokkal reálisan számoló, jó döntés megalkotni az összefogást, ha biztosra nem is lehet menni.

Előzmény

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük