Connect with us

Bulvár

Vége, befejezik! 22 év után véget ér a Barátok közt!

baratok-kozt-logo
Megosztás

A Barátok közt szappanoperát is utolérte a sorozatok réme: a legendás szappanopera nézettsége egyre kevésbé hozta a számokat, jövő nyáron láthatják a Barátok közt utolsó részeit.

Nem éli meg a huszonharmadik születésnapot!

Hosszú éveken keresztül számos otthonban elképzelhetetlen volt az este, a Berényi család és szomszédaik, ismerőseik végtelennek tűnő történetét idős és fiatal egyaránt nyomon követte, a legsikeresebb időkben több mint 2 millió nézője volt – naponta. 22 év után megszűnik a Barátok közt – értesült a Blikk.

A sorozat az elmúlt években már nem hozta a remélt nézettségi számokat, bár továbbra is volt stabil rajongói bázisa. Ráadásul a forgatásának éves gyártási költségei akár az egymilliárd forintot is elérhetik, a csatornának pedig döntenie kellett, így inkább másra fordítják ezt a pénzt.

A portál szerint a sorozat forgatásának éves gyártási költségei akár az egymilliárd forintot is elérhetik,

a csatornának döntenie kellett:

marad a Barátok közt, Magyarország leghosszabb tévésorozata, vagy ugyanezt a pénzt másra fordítják. Információink szerint a döntés megszületett, ha nem is könnyen…

A  sorozat íróival állítólag már közölték:

kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy méltó befejezést kapjon a széria. A Barátok közt utolsó részei jövő nyáron kerülhetnek adásba.

https://youtu.be/W89g6MlPOcg

A Blikk úgy tudja, a színészek között már gyakran szóba került, mi lesz a sorsuk,

hiszen többen tudni vélik, hogy a sorozat hamarosan véget ér, a hivatalos tájékoztatás még várat magára.

Eleinte nyugtattak minket, hogy a pletykák ellenére ne aggódjunk, jó a nézettség, de én úgy tudom, már döntöttek, vége. Bevallom, arcul csapott, ki kell találnom, mihez kezdek a jövőben

– mondta az élő szerződése miatt neve elhallgatását kérő egyik szereplő.

Más úgy véli a döntés nem lenne meglepő,

a fiatalok inkább néznek külföldi szériákat az interneten, mint a Barátok köztöt,

Bármennyire is szeretem ezt a csapatot, mindannyian egy süllyedő hajón ülünk – sóhajtott a színművész. – A mai világban egy ilyen típusú sorozatnak nincs létjogosultsága.

pápa

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Hankvits Iván

    2020.11.30 09:09 at 09:09

    Bezzeg a köztévé az igaztalan bunkóságokra sok milliárdokat szór el az általunk befizetett pénzből!!!

  2. Veres Zoltán

    2020.11.30 14:23 at 14:23

    Végre már semmi értelme az egész sorozatnk régi szereplők nélkül ilyen Arpád félékkel.

  3. Pingback: Jóbarátok-Reunion - különleges és egyszeri visszatérés, nézze az előzetest! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük