Connect with us

Kerítésen innen

Végső elkeseredésében éhségsztrájkba kezdett a magyar színész – a profi segítő bajban van!

Megosztás

Elkeseredésében éhségsztrájkba kezdett Szalai Kriszta színművész. Mint arról beszámoltunk, a családi házuk veszélyben van – szerinte – a szomszédban zajló építkezés miatt.

…végigjárta a hivatalokat, hogy segítséget kérjen, de hiába

A közösségi oldalára azt írta, belefáradt a mai Magyarországba.

Szalai Kriszta háza kívül-belül reped

Mellette építkezés zajlik. Már tehetetlennek érzi magát. A művész azt mondja: rengeteg földet elvittek a szomszéd telekről a házépítés miatt. Még akkor is, amikor már könyörgött, hogy ne folytassák az ásást.

„Tényleg zokogtam, hogy álljanak le a munkagépek, mire megkérdezték az emberek, hogy és akkor ki fizeti ki a napjukat”

– meséli Szalai.

A művész eddig több száz ezer forintot fizetett különböző szakértőknek

Az önkormányzat pedig nem tesz semmit. A házban már belül is látszanak a törésvonalak, Szalai Kriszta férje ugyan próbálta gipsszel helyrehozni, de így is többet kell fűteniük, hogy ne fázzanak, mivel a repedéseken bejön a hideg.

„Én nagyon kedves vagyok és megértő, de van egy pont. Tehát azért határoztam el, hogy most már kiülök, és addig éhségsztrájkolok, amíg nem épül fel a támfal”

– mondta a művésznő,

a támfal ugyanis valamelyest talán védené otthonunkat.

Szalai Kriszta barátja Svájcban más hozzáállást tapasztalt az új építkezéseknél. Ott a ház magasságával és szélességével megegyező póznákat kell kitenni a telekre, amit egy éven át véleményezhetnek a környékbeliek.

Szalai Kriszta este kezdte el az éhségsztrájkot:

kiült az épülő ház elé az utcára. Videójában azt ígérte, hogy időről-időre hírt ad az eseményekről.

Segítsen, aki tud egy profi segítőnek!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük