Connect with us

Kerítésen innen

Mit igyekszik ilyen vehemensen titkolni Orbán Viktor és az EMMI?

Megosztás

A Fővárosi Törvényszék a héten mondta ki – miután a Telex bíróságon támadta meg, hogy a közmédián és az MTI-n kívül minden más orgánumot kitiltottak a járvány alatt az egészségügyi intézményekből -, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ( EMMI ) jogtalanul utasította ki a sajtót a kórházakból. A bíróság emellett az ítelében leszögezte: a kórházigazgatók hatásköre eldönteni, kit engednek be.

EMMI
Megosztás

A Fővárosi Törvényszék a héten mondta ki – miután a Telex bíróságon támadta meg, hogy a közmédián és az MTI-n kívül minden más orgánumot kitiltottak a járvány alatt az egészségügyi intézményekből -, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ( EMMI ) jogtalanul utasította ki a sajtót a kórházakból. A bíróság emellett az ítelében leszögezte: a kórházigazgatók hatásköre eldönteni, kit engednek be.

Nem oda Buda!

Az Orbán-kormány hihetetlen gyorsasággal és természetesen a maga módján reagált a bírósági ítéletre, azaz igyekszik felülírni, egy hirtelenjében összeütött kormányrendelettel.

A csütörtök kora reggeli Kormányinfón az ATV kérdésére, hogy mi az álláspontja a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése után, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta: az az álláspontja, hogy a bírósági ítéleteket tiszteletben kell tartani, a kórházigazgatók jogosultak dönteni, és nem az EMMI.

A most megjelent kormányrendelet a veszélyhelyzet idejére vonatkozik.

Pénteken, alig pár nappal azután adták ki az erre vonatkozó kormányrendeletet, hogy l a Telex  pert nyert az EMMI-vel szemben, amiért a sajtó nem kapott engedélyt a kórházakba való belépésre.

Mit szól ehhez az alkotmányjogász

Pásztor Emese alkotmányjogász, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének helyettes projektvezetője így kommentálta ezt a jogszabályt a Telexnek:

„a jogállamiság tisztelete azt jelenti, hogy a hatalom tiszteletben tartja a bíróság döntéseit, nem pedig erővel felülírja azokat. Az önkényes jogalkotás az alkotmányt az Alaptörvény mércéje szerint is sérti, ezért a TASZ vizsgálja a rendelet megtámadásának lehetőségeit.”

(Ezekről írtunk eddig ma!)

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gabó

    2022.02.05 11:39 at 11:39

    Ha OV győz, vészhelyzet meghosszabbítva élete fogytáig, mert addig lesz miniszterelnök. Egyszerű recept a tökéletes diktatúrára.
    Ha ez kell a népnek, ha erre szavaznak, megérdemlik a sorsukat. A baj az, hogy mi nem ezt érdemeljük. De hát a fideszesek nyilván úgy gondolkoznak, mint a nemzethalálról fantáziáló propagandistájuk, az ellenzék hazaáruló, az ellenzék az ország vesztét akarja, az ellenzék minden jót el akar törölni, amit a kormány létrehozott. De ha megkérdezem, mi jót csinált OV., a válasz, hogy nem Gyurcsány. Nem Soros, Nem Brüsszel. Ja, és rezsicsökkentés – ha igaz, amit Putyin mondott, 5-öd áron kapjuk a gázt, akkor ezért az oroszokat kellene áldani a plakátokon, stb., és családtámogatások – ha igaz, amit írnak a szakértők, a legszegényebbek, de még a szegények is lemaradnak erről. Szóval, ó, Istenem! Boldogok az együgyűek… Ezek szerint az agymosottak, fanok, alultájékozottak, elfogultak és haszonlesők, -élvezők szerint a választók 50 %-a – mert most kb. ennyien támogatják az ellenzéket -, mind az ország vesztét akarja.
    Nem. Csak azt, hogy O. távozzon, és Magyarország ujra demokrácia, köztársaság legyen, fékekkel és ellensúlyokkal, független ügyészséggel és bíróságokkal, szabad/on fogható/ médiával. Hogy ne síboljanak el mindent a néptől, hogy ne figyeljenek meg törvénytelenül, kémszoftverekkel, amelyek arra is alkalmasak, hogy akár pedofil anyagokat tegyenek fel valakinek a számítógépére. Megjegyzem, mostanában szigorították a pedofil törvényt, szerintem is helyesen. De azért érdekes egybeesés, nem?
    Ha nem pattant volna ki a Pegazus-ügy, ki tudja, mik derülnének itt ki egyesekről?

  2. Sipos Józsefné

    2022.02.05 19:11 at 19:11

    Csak nyilna ki az emberek szeme. Akik a Rákosi érában szenvedtek az elveikért, vagy hovatartozásuk miatt,lassan elfogynak. De azóta ilyen helyzet nem volt az országban, még 56. után sem. Nem beszélve azokról akik tapsolnak neki, hát nem csapta be Őket? Vagy tényleg agymosottak lettek. Ha nyer az ellenzék, nagyon nehéz lesz nekik is. Az összefogás miatt asajátválasztóikat kellett meggyőzniük, utána pedig átvergődni a tragikus helyzeten amit az üres kassza és az elvi problémák okonak. Senkit nem irigylek, csak tartsanak ki és legyen legalább 65%. Lehet több is. Csak vigyázat, nem szabad majd hibázni.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük