Vésey Kovács László figyelmébe! “Egy szülő – ha érzelmileg minden rendben van vele – igenis érez bizonyos pozitív elfogultságot a gyerekével kapcsolatban, és joga van ennek hangot is adni.


Ismertem olyan családokat, ahol a gyerek Down-kóros volt – és ők imádták

Miért imádták? Egyrészt azért, mert az ő gyerekük volt, másrészt, mert a Down-kórosokat valami egészen különleges gyengédség és érzelmi finomság jellemzi. Lehet, hogy a környezetük csak egy időnként nyálzó, furcsa gyereket – netán ‘idiótát’ – látott, ők azonban megérezték, felismerték benne a szeretetre és csodálatra méltót – de azt, ami tényleg ott volt!

Szóval nem kell hazudni!

Ne vezessük félre a gyereket, ne áltassuk valótlanságokkal – de ne is döngöljük a földbe, ne azonosítsuk az individualitását a tulajdonságaival vagy a tetteivel. Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud.

Akkor is, ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tűnnek vonzónak. Szeressünk mögé! Szeressünk fölé! Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre és csodálatunkra méltó.”

(részlet Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked? című könyvéből.)

Az apropó

Történt a múlt héten, hogy Vésey újságíró a Boldog lépviselő cola-mizériájára felfűződve az alábbiakat “véleménnyilvánította”:

„Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni. (…) nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak – és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel –, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más.” Ha pedig a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét, hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét