Connect with us

Banánköztársaság

Vér, vagy választás? —  Az történt, hogy az emberek elkezdtek gondolkodni

Finkelstein: „meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”
Megosztás

Sokszor olvasom a közösségi oldalon, hogy csak üldögélünk, posztolunk, csaholunk. A jobboldali sajtó ezt libsi sivalkodásnak nevezi. De nem teszünk igazából semmit. Ne higgyétek ezt!

Egy rendszert leváltani Európa közepén a 21. században két módon lehet

Fegyverrel, vagy választással. Egyszerűen nincs más út. Az elsőt nem javaslom. Vért ontani akkor sem szabad, ha az illető gátlástalan, népnyúzó, korrupt zsarnok. A halálbüntetésben sem hiszek. Nem old meg semmit, és a bírói tévedés sosem zárható ki.

Mit tehetünk akkor?

Nemrég beszélgettem egy általam tisztelt jobboldali orvossal, aki valamikor maga is Fidesz szavazó volt. Aztán rájött, hogy átverték. De nagyon. Ellopták a hitét, a bizalmát. Ő ebben már nem kíván részt venni, mert emberi tisztességével összeegyeztethetetlen, ami most az országban folyik.

Azt kérdezte tőlem- “Zoli, mit csináljunk akkor?” Kérdéssel válaszoltam-” Emlékeztek arra, hogy amikor én elkezdtem mondani a magamét? Ki mert akkor szót emelni? Nem sokan. Ki gondolta, mondjuk öt évvel ezelőtt, hogy Pécsett 2018-ban összefog az ellenzék, a pénzzel, hatalommal megerősített Fidesz betonfalat át tudjuk ütni? Ki gondolta, hogy Mellár Tamás ellenzéki professzort, akit korábban maga Orbán tett a KSH élére, be tudjuk nyomni az országgyűlésbe? Senki.

Mégis győztünk

Ki gondolta azt 2019. október 13-án, azon a napfényes reggelen Pécsett, hogy estére kisöpörjük a Városházáról a Fideszes tolvajokat, sőt kétharmadunk lesz? Senki. Pedig a választási törvényeket a Fidesz magának csinálta, a médián keresztül pedig irányítja az emberek.” “Te sokat tettél ezért.”- szúrta közbe az orvos. “Meg sokan mások is.”- válaszoltam én, mert

“Csak együtt lehetünk erősek!”

Sorolhatnám a pécsieket: Pozsgai Jóska volt rendőr, Benke Norbi szakszervezetis, Varga Orsi, meg Ágoston Andrea, és Horváth Tamás mostani képviselő stb.,és a többiek. Akik ki mertük nyitni a pofánkat. Csupa kisember. Aki nem hajlandók görnyedt gerinccel járni! Aztán Péterffy Attila lett a polgármester. Tudom mi folyik most ott… Öngyilkos küldetés. Nem vagyok beszari, de nem vállaltam volna. Igaz, sose akartam politikus lenni, nem nekem való az… Vajon mi történt ezen idő alatt? Más lett a miniszterelnök? Kevésbé kell tartani a polgárnak a Fidesz retorziótól? Nem.

Az történt, hogy az emberek elkezdtek gondolkodni

“Ahogy Te is.” -mondtam az orvosnak.

“Rájöttek, hogy csalás, hazug az egész rendszer, semmi másról nem szól, csak a felső egy két ezer ember mérhetetlen pénzsóvárságáról, önzéséről. Ennek szolgálatába van állítva az egész államszervezet. Jegyzed meg! A változás mindig a fejekben kezdődik! Ez történt veled, nálunk is.”

Nem véletlen, hogy Orbánék meg akarják rendszabályozni a Facebookot

Mondom én, akit Fidesz troll jelölése után a választási hajrában letiltattak a Facebookkal, amely elnézést kért a tévedésért, majd további egy hónapig változatlanul fenntartotta tiltásomat. De ez az egyetlen viszonylag szabad fórum számunkra. Ezért akarja Orbán ezt is leuralni. Övék a legtöbb médium, amit lopott közpénzből szereztek. Nekünk ez maradt, meg néhány hősies újságíró baloldali lapoknál.

Szóval van eredmény

Aki nem hiszi, nézze meg, ki most Pécsett, vagy Budapesten a polgármester! Jogász vagyok. Tudom, a szó nem hangzik el hiába. Erősebb fegyver, mint a kard vagy a golyó! Egy értékes embert a gondolatai irányítanak. A csendes többség velünk van már. A tisztességesek. Akár jobb, akár baloldaliak.

A szó a mi fegyverünk, kürtünk, nem a kard. Józsué könyvében megíratott:

“1. Jeríchó pedig elzárta magát s elzárva volt Izraél fiai előtt, nem ment ki s nem jött be senki. 2. És szólt az Örökkévaló Józsuához: Lásd, kezedbe adom Jeríchót és királyát, az erős vitézeket. 3.Kerüljétek meg a várost, mind a harcosok, körüljárván a várost egyszer; így tégy hat napon át 4. s hét pap vigyen hét harsonát, kosszarvat, a láda előtt, a hetedik napon pedig hétszer kerüljétek meg a várost; s a papok fújják a harsonákat. 5. És lészen, midőn tartósan fújják a koskürtöt, midőn halljátok a harsona hangját, riadjon az egész nép nagy riadással; és akkor összedől a város fala a helyén, és felvonul a nép, kiki maga előtt.”

Aztán Jerikó falai ledőltek

Ahogy ez az aljas, önző, népnyúzó rendszer is le fog. Tehát nem hiába tépjük a szánkat. Ahogy mondani szoktam, a Fidesz rendszer testében már nagyon terjed a szabadság mérge.

Legyetek elszántak! Beszélgetni kell Barátaim! Emberi hangon.

Nem Kövér Lászlói magasságokból, elbutultan hazudva. Hanem a másik szemébe nézve, érvelve, normálisan. A fodrásznál, a piacon, a bulikon, mindenhol. A magyar népet megvezették, de nem mindenki hülye. Orbánék folyamatos kampány üzemmódban vannak, persze a mi pénzünkön. De ez sem érdekel. A rendszer bukni fog. Azon az éjszakán azt fogom tenni, amit tettem 2019 október 13-án, az önkormányzati választások éjjelén.

Bejövök az irodámba, kinyitok egy üveg bort, zene lesz, öröm lesz, és azt fogom mondani ismét- “Köszönöm Barátaim!”

csütörtök

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Károly Sárközi

    2020.05.24 04:10 at 04:10

    Ez a nagyszerű megvilágosodott orvos már nem fogadja el a hálapénzt ?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük