Connect with us

Sport

Vereség Svédországtól

Megosztás

A magyar férfi kézilabda-válogatott 24-18-ra kikapott Svédország csapatától az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában.

Az előző kontinenstornán ezüstérmes svédek

annak tudatában léptek pályára, hogy már biztosan nem juthatnak az elődöntőbe, és a csoport harmadik helyének megszerzésére is csak matematikai esélyük volt.

Az első tíz percben Mikler Roland öt bravúros védést is bemutatott, erre alapozva a magyarok kezdték jobban a meccset (4-2). A támadójáték akadozott, mert a szélsőkhöz egyáltalán nem jutott el a labda, az ellenfél pedig szigorúan őrizte a belső posztokon játszókat, így tíz percig nem született magyar gól.

A védekezés remekül működött,

és bár a játékvezetők tevékenységén érezhető volt, melyik csapat játszik hazai pályán, a svédek csak a 23. percben tudták először átvenni a vezetést, a szünetben pedig 10-9 volt az állás a javukra.

A második félidőben némileg hatékonyabban támadtak a magyarok, távoli átlövéseikkel tartották a lépést ellenfelükkel, ám a 48. perc után, 18-18-as állást követően egyetlen gólt sem tudtak szerezni. Ezt kihasználva a skandinávok elléptek és végül magabiztosan győztek.

A svédek legeredményesebb játékosa Lucas Pellas volt öt góllal. A Telekom Veszprém beállója, Andreas Nilsson négyszer volt eredményes. A magyar kapuban Mikler Roland 38 lövésből 14-et védett ki.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Gulyás István bizonytalannak, fásultnak látta a csapatot

Gulyás István szövetségi kapitány kissé bizonytalannak és némileg fásultnak látta a magyar férfi kézilabda-válogatottat az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában.

“Az első félidőben ment minden a maga útján, de úgy érzem, mint ha fásultabbak lettünk volna” – nyilatkozta az edző a 24-18-ra elveszített találkozót követően. Hozzátette, játékosai futhattak volna többet a szünet előtt, lehettek volna indítási lehetőségeik, de többször is beragadtak, megálltak.

A kapitány úgy értékelt, védekezésben rendben voltak, Mikler Roland pedig kiválóan védett, tartást adott a csapatnak, a lövéseknél viszont nem igazán találták a megfelelő távolságot és ritmust, ez pedig némi bizonytalanságot okozott.

“Egyszer kicsit közelebb voltunk, egyszer kicsit távolabb. Ilyenkor csak centikről van szó, mégsem tudtuk eredményesen befejezni a lövéseket. Ilyen előfordul” – magyarázta Gulyás.

Az edző elárulta,

próbálták levenni a játékosok válláról a terhet, ennek ellenére biztosan volt rajtuk egy kis nyomás is, hiszen a csapat jó sanszot kapott eddigi sikereinek köszönhetően.

“Továbbra is bátorítjuk őket. Ezeket a mérkőzéseket élményként kell megélni. A szünetben is azt mondtuk nekik, hogy nem történt semmi, menjenek tovább, és mosolyogjanak, mint az előző meccseken, akkor semmi gond nem lesz”

Hozzáfűzte, bár a svéd válogatott jelenleg nem a világ legjobb formában lévő együttese, ettől függetlenül élcsapatról van szó, éljátékosokkal.

“Tudtuk, hogy mindent meg fognak tenni, küzdeni fognak, de ezzel nálunk sem volt baj, a srácok mindent megtettek.”

A magyar válogatott a svédek elleni meccs vége után 18 órával, vagyis szerdán 16 órától Portugáliával találkozik a középdöntő utolsó fordulójában. Gulyás István közölte, szénhidrát, fehérje, vitaminok és folyadék bevitelével fel kell tölteni a játékosok energiaraktárait, amilyen gyorsan csak lehet.

Amennyiben a csapat pontot szerez a portugálokkal szemben,

biztosan továbbjut a stockholmi döntő hétvégére, ahol az elődöntőket és a helyosztókat rendezik, továbbá az április olimpiai selejtezőtornák egyikére. A svéd fővárosba egyébként egy- vagy kétgólos szerdai vereséggel is eljuthat, ha este Izland legyőzi Svédországot. Ha viszont a svédek nyernek az északi szigetország együttese ellen, az a portugáloknak kedvez az egymás elleni eredmények miatt.

A magyar válogatott Oroszország és Izland legyőzése, illetve az olimpiai és világbajnok Dánia elleni döntetlen után csoportgyőztesként, a maximális két ponttal jutott a középdöntőbe, ahol kikapott a legutóbbi két világbajnokságon egyaránt ezüstérmes Norvégiától, majd a svédekkel szembeni vereség előtt legyőzte Szlovéniát.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A védekező-specialista Sipos Adrián leszögezte, Mikler Roland extra teljesítményt nyújtott, a védekezés is jól működött, de mindenkinek jobban kell összpontosítania a feladatára a pályán, és jobban kell figyelniük a kipattanó labdákra.

“Lehet, hogy elfáradtunk, és ez most jött ki. Nagyon remélem, hogy a következő meccsen ugyanúgy lépünk pályára, ahogyan eddig. Most is lehetett látni momentumokat, például védekezésben, és nagyon reménykedem, hogy a szerdai mérkőzést meg tudjuk nyerni.”

A Tatabánya beállója elismerte,

nagyon kevés idejük van, de muszáj mindenkinek kipihennie a vesztes meccset, és jól felkészülni szerda délelőtt.

Bóka Bendegúz azt mondta, nem része a taktikának, hogy a szélsőkhöz még a passzok során is alig jut el a labda, mind a hat játékosra építenek a támadások során.

“Mostanában úgy sült el, hogy kevesebb labda jött a szélekre. Mindenkinek ugyanolyan feladata van, remélem, a további meccseken több labdát kapnak a szélsők” – közölte a Balatonfüred jobbszélsője.

Bóka úgy vélekedett, ha a 43. percben, 15-15-ös állásnál lőnek egy-két gólt, lehetséges, hogy ezúttal is megfordul az állás, átveszik a vezetést, és fordítva alakul a végjáték.

Hangsúlyozta, a portugálok nagyon jól játsszák a hét a hat elleni játékot támadásban, arra alaposan fel kell készülniük a szerda délelőtti videóelemzés során.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság

középdöntő, 3. forduló, II. csoport:

Svédország-Magyarország 24-18 (10-9)
Svédország: Appelgren, Palicka (kapusok), Arnesson 1, Chrintz 1, Darj, Ekdahl 1, Gottfridsson 5, Henningsson, Jeppsson, Lagergren 3, Nilsson 4, Nilsson 2, Pellas 5 (1), Pettersson 2, Pettersson, Tollbring.
Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Balogh 2 (1), Bánhidi 3, Bóka 1, Fekete 1, Győri 2, Hornyák, Ligetvári 1, Máthé 3, Nagy 1, Rosta, Sipos, Szita 4, Tóth, Ubornyák.

Szlovénia-Portugália 29-24 (14-15)
Norvégia-Izland 31-28 (19-12)

Az állás: 1. Norvégia 8 pont, 2. Szlovénia 6, 3. MAGYARORSZÁG 4, 4. Portugália 2 (112-116), 5. Izland 2 (101-110), 6. Svédország 2 (88-97)

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük