Connect with us

Koronavírus

Veszélyben a bölcsődések! Óvatosságra intik a szülőket

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Sajátos veszély leselkedik a bölcsődésekre. Egy fura figura ugyanis – a piaci rést kihasználva – a kisgyerekekre, pontosabban azok szüleire vetette ki a hálóját. 

„Motibölcsi” néven új intézmény nyitja meg kapuit néhány hét múlva Budapesten. Az ötletgazda nem pedagógus, nem pszichológus, sőt, nem is bébiszitter, még csak nem is egy lelkes anyuka. Az illető nem más, mint a már-már vallásalapítóként emlegetett Szabó Péter.

Az immár nemcsak tíz- avagy százmilliós vagyonáról és stadionokat megtöltő előadásiról, hanem kétes előéletéről ismert motivációs tréner most a kisgyerekekben látta meg a kiaknázatlan lehetőséget. Szabó Péter ezúttal is biztosra ment, hívei lelkesen támogatják (vélhetően anyagilag is) legújabb ötletét.

Még ha csak egyszerű csalásról volna szó, ám ezúttal kisgyerekek gondatlan veszélyeztetése sem zárható ki. Mint arról a HVG beszámolt, az intézmény március elején nyílna, ám hogy a pedagógiai programja milyen szakmai alapokon nyugszik majd, és hogyan illeszkedik az oktatási-nevelési rendszerbe, az talány.

No de miért is veszélyes a gyerekekre?

A HVG-nek nyilatkozó szakember a kamaszoknak korábban indított „átnevelő program” kapcsán fogalmazta meg aggodalmát.

„A tizenévesek személyiségének fejlesztése, oktatása kényes terület, rajtuk nem szabad csak úgy tesztelgetni új módszereket” – mondta el Miklósi Mónika, az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia tanszékének doktora.

A kiskamasz ebben az időszakban különösen fogékony, és a motivációs tréningekre jegyet váltó felnőttekkel ellentétben mindent készpénznek vehet, miközben teljesen kiszolgáltatott az esetleges érzelmi manipulációkkal szemben.

Mindeközben egyre többen és mind hangosabban beszélnek Szabó – finoman fogalmazva is kétesnek mondható – előéletéről. Úgy tűnik, nem zörög a haraszt… Az ismeretlenség homályából önmagát hirtelen a rivaldákba haknizó motivációs gururól most annyi tudható, hogy a sarokpontok tekintetében nem hazudott. A nehéz gyerekkorán túl osztályrésze volt a hajléktalanság, magánéleti, üzleti kudarcai miatt az öngyilkosság gondolata is többször megkísértette.

Ma Magyarország legsikeresebb motivációs trénere, több százezres facebookos követői táborral és „Európa legnagyobb motivációs show-jának”, az Áttörésnek a megrendezésével. A december 22-ei, a Papp László Sportarénában meghirdetett rendezvényre már napokkal korábban elfogytak a 10-20 ezer forintot kóstáló jegyek. A 12,5 ezer nézőt befogadó stadiont is megtöltő előadás mellett Szabó rendszeresen tart tréningeket, amelyek tarifái 45 és 90 ezer forint között mozognak.

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük