Connect with us

Blogbazár

Vidéki prókátor: jelentés a csatatérről

Vidéki prókátor: jelentés a csatatérről
Megosztás

Vidéki prókátor néven Facebook-oldalt indított a kegyelmi ügyet robbantó vidéki ügyvéd. Keddi írása a köz tájékozottságát igyekszik bővíteni helyzetértékelésével.

A DK kármentő manővere, mellyel Magyar Pétert támadja, alighanem sokkal hasznosabb az utóbbi, mint az előbbi számára

A külső szemlélőkben, vagyis a választópolgárokban ugyanis olyan kép alakulhat ki ennek következtében, hogy míg a Tisza Párt makacs elszántsággal az igazi „ellenség”, vagyis a Fidesz és a NER ellen vonulva a teljes győzelmet tűzte ki célul, addig a DK prioritása nem a rendszer- és a kormányváltás, hanem csupán az (örök) ellenzéki térfél további uralása és ezen részsiker elérése érdekében támadja oldalba az elvileg közös ellenség ellen vonuló sereget.

Más szóval: míg Magyar Péter a kormányoldal és az ellenzék között akarja újraosztani a tortát, addig a DK-t csak a torta ellenzéki részének mikénti felosztása érdekli.

Azt hiszem, nem kell bővebben ecsetelni, hogy a társadalom ellenzéki érzelmű része számára melyik a szimpatikusabb cél. Ez a stratégia emellett alkalmas azon, amúgy is széles körben elterjedt vélekedés erősítésére is, hogy Gyurcsány Ferenc alkatilag képtelen második lenni azon a „szemétdombon”, ahol ő a kakasok egyike. Nem baj, ha nem ez a legnagyobb szemétdomb a baromfiudvarban, csak ő legyen azon az első számú kakas. A 2004-es hatalomra kerülése, a pozíciójához való ragaszkodása 2006-ban, vagy a DK által elszabotált 22-es kampány ezen tétel igazságát a napnál világosabban megmutatta.

A DK Magyar Péter támadásával tehát most pontosan ugyanazt teszi, mint az Orbán-párt:

védeni próbálja „katonáit” az új „ellenség” csábításától, és ennek érdekében falak mögé vonul a nyílt terepen szemtelen elszántsággal menetelő „ellenség” elől.

A falak mögé vonulás azonban nyilvánvalóan defenzív magatartás, mely – lemondva a további hódításról – csupán a meglévő eredmények, az addig meghódított területek megvédését célozza. Az elfoglalt területek méretei között persze óriási a különbség, hiszen míg a Fidesz számára az a győztes pozíció további fenntartásához is elegendő, a két törpepárttal kiegészült DK-nak az eddig elfoglalt területek már csak a második legnagyobb ellenzéki erő címének a megvédését, illetve az optimista elképzelések szerint a legnagyobb ellenzéki erő címének a visszaszerzését teszik lehetővé, a teljes győzelem azonban most is ugyanúgy elérhetetlen célnak tűnik, mint 14 éve bármikor.

Ettől függetlenül levonható az a – véleményem szerint nagyon lényeges – következtetés, hogy mind a DK, mind pedig a Fidesz a lehetséges hódításainak hatához érkezett, növekedési potenciáljukat mára már elvesztették.

Ma már mindkettejük fölött üvegplafon van: az Orbán-párt fölött azért, mert akit magához tudott vonzani a magyar társadalomból, azt az elmúlt évtizedekben nagyjából már mind magához vonzotta, a Gyurcsány-párt tövábbi lényeges növekedésének pedig egyrészt a gyurcsányi örökség, másrészt pedig a 14 évnyi folyamatos egyharmados kisebbségi létből eredő hitelességi deficit szab határt. Amit Gyurcsány Ferenc az egyetlen jelentős és kétségbevonhatatlan politikai képességével, nevezetesen a szervezési, szervezetépítési képességével a jelenlegi rendszer keretei között elérhetett, azt mára már elérte.

A csatatér tehát mos nagyjából úgy néz ki,

hogy láthatunk egy lelkesen menetelő, újabb és újabb területeket meghódító támadó sereget egyrészről, valamint két falak mögé vonult, védekező sereget másrészről.

Ráadásul, míg az előbbit egy tehetséges, fiatal tábornok vezeti és maga a sereg nagyrészt nagy harcikedvvel rendelkező, fiatal katonákból áll, addig a két védekező sereg élén nagy tapasztalattal bíró, ámde kissé már megkopott, fantáziájukat vesztett vezérek állnak, emellett még a katonák is idősebbek és már az elszántság sem a régi. Ezen okokból kifolyólag szemmel láthatóan egyre kevéssé alkalmasak a kezdeményezésre, a váratlan, merész manőverekre. Az, hogy az Orbán-pártnak lassan nem kell új plakátokat készítenie az egymást több évnyi időtávban követő választásokra, nem csupán arra bizonyíték, hogy a kormányzati teljesítményükkel nem tudnak, vagy nem akarnak kampányolni, hanem ez bizony a fantázia, a kreativitás elvesztése és az intellektuális kifáradás, kiüresedés tüneteként is értékelhető.

A Fidesz ma már egyre jobban hasonlít a 80-as évek MSZMP-jére: kiöregedő régi harcosokból, infantilis hibákat elkövető középszerű, elvtelen káderekből és a nomenklatúra-burzsoázia zsákmányra éhes, pragmatikus tagjaiból nehéz ütőképes és lendületes sereget kovácsolni.

Mindehhez még hozzájön az a jelenség is, hogy a „közönség” számára a lendületben lévő, bátor, fiatalos és kreatív támadó sereg mindig rokonszenvesebb a defenzív taktikát alkalmazónál, és minél sikeresebb a támadás, annál jobban nő a szimpátia. Ami a Fidesz volt 1990-ben, nagyjából az a Tisza Párt 2024-ben.

Bár jelenleg a csatatéren lévő három sereg közül kétségkívül nem a Tisza Párt a legnagyobb, de ma csak csak az ő feje fölött nincs üvegplafon, vagyis a legnagyobb növekedési potenciállal ő rendelkezik.

Ez pedig egészen addig így is marad,

amíg hitelesen és kreatív módon tudja megjeleníteni a teljes győzelemért, vagyis a rendszerváltásért harcoló, rendszeren kívüli erő képét. Ahogy egy korábbi írásomban már kifejtettem, ennek érdekben a 2026-as választásoknak – álláspontom szerint – úgy kell majd nekifutnia a Tisza Pártnak, hogy már jóelőre és egyértelműen ki kell zárnia annak a lehetőségét, hogy egy esetleges választási vereség esetén elfogadja „Őfelsége ellenzéke” szerepét. Ha valaki kíváncsi arra, hogy a közönség mivel jutalmazza az ezen szerepet magára öltőket, vessen egy pillantást például a jobb sorsra érdemes Momentumra, vagy a jobb sorsra nem érdemes Jobbikra. Egy ilyen bátor és világos nyilatkozat viszont szavazat-százezrekben megnyilvánuló, hatalmas hitelességi többletforrást biztosítana a párt számára.

Forrás

Szerző