Connect with us

Kerítésen innen

Vidnyánszky Attila emlékezetének fekete foltja, avagy állításával szemben „az igazság az……”

Ön (a "köz") tudja, mennyit fizet havonta Vidnyánszky Attilának az SZFE kuratóriumi elnökségért?
Megosztás

Vidnyánszky Attila szerint mindenkinek az az érdeke, hogy legyen érdemi párbeszéd a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) megújulásának módjáról. Ez felettébb jól hangzik, csakhogy ahogy az a Népszavának adott interjújából is kiderül, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnökének sajátos elképzelése van a párbeszédről.

Nagyra törő tervek, némi -finoman szólva- csúsztatással

Vidnyánszky Attila a lapnak elismerte, hogy nem véletlenül emlegetik a nevét, mint a leendő alapítvány kuratórium tagja, vagy vezetője.

„valóban megszólítottak ez ügyben”.

Elmondása szerint régóta kérik az egyetem vezetését, hogy legyenek nyitottabbak, legyenek készek a párbeszédre.

„Pár hónappal ezelőtt találkoztam a kancellár jelenlétében a másik rektorjelölttel, Bagossy László rendezővel, aki maga is elismerte az intézmény zártságát. Az ő rektori pályázata a változás lehetőségét és szándékát tartalmazta. Ám vele szemben Upor Lászlót támogatta a szenátus, aki a változatlanság híve. A párbeszédet fent kell tartani, de ehhez a másik félre is szükség van”

– mondta Vidnyánszky.

Ezzel húzta ki a gyufát Bagossy Lászlónál,

aki közleményben tette helyre a Nemzeti jelenlegi igazgatóját:

„Az elmúlt napokban Vidnyánszky Attila többször is véleményt nyilvánított az SZFE rektori pályázataival kapcsolatban, progresszívnek nevezve a dolgozatomat és maradinak Upor Lászlóét. Ennek kapcsán azt is nyilatkozta, hogy „nemrég találkozott velem”, továbbá, hogy ezen a találkozón magam is az SZFE „zártságáról” beszéltem, amivel azt a látszatot keltette, mintha a modellváltás időszakában és annak apropóján folytattam volna vele informális háttérbeszélgetéseket.

Az igazság ezzel szemben az,

hogy találkozónk másfél évvel ezelőtt történt, és nem a mostani botrány, hanem egy másik, a TAO megszüntetésének botránya volt az ok.

Az eszmecsere nem négyszemközt zajlott: jelen volt az SZFE kancellárja és Kéri Kitty, a Kaposvári Egyetem intézetvezetője is. Szerettem volna, ha közös stratégiát képviselünk annak érdekében, hogy egyetemi játszóhelyeink, mint az Ódry Színpad, részesüljenek a kieső TAO-pénzek kompenzálására létrehozott pénzügyi alapból. Tárgyalásunknak nem volt eredménye, az SZFE egyetlen fillér kompenzációt sem kapott, pályázatainkat az EMMI egytől-egyig elutasította.

Ami a rektori dolgozatokat illeti:

azokat a választás demokratikus processzusának szellemében nyilvánossá tettük, így bárki számára megnyílt a lehetőség, hogy véleményt formáljon róluk, és hogy véleményét összevethesse a mások véleményével. Vidnyánszky Attila megállapításainak igazságát is mérlegre teheti bárki, aki veszi hozzá a fáradságot.

A magam részéről ezeket a megállapításokat tendenciózusnak, manipulatívnak és leegyszerűsítőnek találom, azokkal nem értek egyet, a rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom.

Budapest, 2020. 07.03.

BAGOSSY LÁSZLÓ intézetvezető Színház- és Filmművészeti Egyetem”

Áder János

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük