Connect with us

Koronavírus

Vidnyánszky Attila és Pikó András polgármester koronavírus tesztje pozitív lett!

mutáns
Megosztás

A Nemzeti Színház tájékoztatja a közvéleményt, hogy a teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila koronavírus tesztje ma pozitív lett. Pikó András közösségi oldalán jelentette be teszteredményét. Jobbulást nekik!

Igazgató úr állapota kielégítő, otthonában pihen

– olvasható a színház közleményében. Hozzátették,

a színházban a járványügyi hatóságokkal egyeztetve folyik a kontaktkutatás, és a tesztelés.

Vidnyánszky Attila, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) irányítására kijelölt kuratórium vezetője is kedd délelőtt még online megbeszélésen vett részt az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának ülésén. Ahol egyebek mellett arról beszélt, hogy az október 23-i budapesti demonstrációra nem a diákok miatt mentek ki több mint tízezren, hanem azért, mert a baloldali pártok kampánynyitó gyűlést tartottak.

Forrás

Pikó András közösségi oldalán jelentette be:

„Most kaptam meg a koronavírus tesztem eredményét, mely pozitív lett. Október 23-án délután jelentkeztek a tünetek, tipikus, tüdőgyulladásra utaló jelek: száraz köhögés, enyhe láz és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalom, végtagok és a hátam felé. Szerencsére ma kiderült az is, hogy nincsen tudőgyulladásom.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni,

hogy ez a betegség egyelőre nincs hatással az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működésére. Általános helyettesem, Szili-Darók Ildikó alpolgármester vette át a feladataimat és az önkormányzat irányítását.

Én pedig, ahogy az állapotom engedi, itthonról segítek a csapatomnak.”


vonat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük