Vidnyánszky Attila: a tao a magyar színházi élet rákos daganata

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a magyar színházi élet egyik vezető – egyben igen megosztó–személyisége. Az emberi erőforrások minisztériumának vezetője a napokban, 2018.július elsejei hatállyal újabb öt évre kinevezte a színház igazgatójának.

A művésszel a Népszava készített interjút. Ebből szemlézzük a legérdekesebbnek gondolt részeket.

Vidnyánszky szerint semmi különös nincs abban,

hogy rajta kívül más nem jelentkezett a Nemzeti Színház igazgatójának:

“Úgy gondolom, hogy az elmúlt öt évben a Nemzeti Színházban elvégzett munkánk, a munkatársaimmal közösen elért sokrétű szakmai eredmények bizonyították az alkalmasságomat a színház vezetésére, és ebbe akár még az is belefér, hogy más nem méretteti meg magát vetélytársként.”

Elmondta, azt az eljárást sem tartja Istentől elrugaszkodott dolognak, hogy amennyiben a fenntartó alkalmasnak talál valakit egy intézmény vezetésére vagy elégedett az adott intézményvezető munkájával, akkor lehetősége legyen megbízni őt akár pályáztatás nélkül is:

“Mivel magam is úgy gondolom, hogy a pályáztatás rendszere több sebből vérzik, tettem is korábban javaslatot egy olyan törvénymódosításra, amelynek szellemében a fenntartónak lehetne mérlegelési lehetősége a pályáztatás és a közvetlen felkérés között. Ez ellen akkor a szakma egy része hevesen tiltakozott, holott külföldön, például a demokratikusnak tekintett Németországban, Franciaországban vagy Ausztriában ez természetesnek számít, ott pályáztatás nélkül, közvetlenül nevezik ki az intézményvezetőket. “

Vidnyánszky: a Nemzeti én vagyok!

Nem először és nem is utoljára….

Kiemelte, ő sem  először vett részt a Nemzeti Színház vezetésére kiírt pályázaton, ugyanakkor a 2002-ben Márta Istvánnal közösen benyújtott pályázatuk rengeteg tanulsággal szolgált számára:

“Lehet, hogy kevesebben állnak készen az igazgatással járó felelősség vállalására. Attól, hogy a kormányzat bizalmát élvezem, senki sincs kizárva a pályázatból, bárkinek joga és lehetősége van megmérettetnie magát. Egyébként ez nem egyedülálló jelenség, hiszen, például, a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Madách Színház vagy az Opera esetében is egy pályázó indult,  ahogy most debreceni Csokonai Színház vezetésére sem volt több jelentkező. Vajon miért?”

Nem akarta, csak így alakult….

Elmondta, hogy nem volt szándéka az Alföldi-féle repertoár teljes lenullázása, lett is volna olyan előadás, amit megtartott volna, de a társulat egy részének távozása végül is ilyen helyzetet eredményezett:

“Úgy gondolom, hogy kialakult egy stabil, érdeklődő, nyitott közönség. Nyilván nem egyik napról a másikra, de sikerült megszólítani az előítéletektől mentes, igényes nézőket, akik nem politikai szempontok alapján döntik el, hogy jönnek vagy nem jönnek az előadásainkra, hanem elsősorban a színpadon látott produkciók minősége, művészi értéke határozza meg az érdeklődésüket. Több olyan emblematikus előadásunk is van, mint például a Szentivánéji álom, a Fodrásznő, a Részegek, a Mesés férfiak szárnyakkal, a Cyrano de Bergerac vagy a Bánk bán, amelyeket a nézők többször is megnéznek.”

Az igazgatói megbízatásának  első időszakban nyilván rendkívül nagy nyomás és teher nehezedett rá, hiszen társulatot, repertoárt kellett építeniük, és egy színház igazgatójának adminisztratív terhei igencsak lefoglalják az alkotói energiákat :

“Azt, hogy keresem a szélesebb közönséggel való párbeszéd lehetőségét, és ehhez megpróbálok különböző színházi formanyelvet találni, nem tekintem megfelelési kényszernek. Én elsősorban a magam számára felállított művészi mércének szeretnék megfelelni, amit, persze, hol jobban, hol kevésbé tudok megközelíteni.”

Vidnyánszky morális tartása

Úgy véli, a tao-törvény jelenlegi formájában könnyen kijátszható, számos kiskaput hagy a visszaéléseknek. Nagyon sok múlik az ember morális tartásán, hogy ellent tud-e állni egy ilyen kísértésnek:

“A Teátrumi Társasággal 2008 óta harcolunk ellene. Minden egyes azóta beigazolódott anomáliát már évekkel ezelőtt megjósoltunk. És nem csak a visszaélésekről van szó, hanem arról, hogy a tao a művészileg igényes repertoár megtartásában is ellenérdekeltté teszi a direktorokat. Egy idő után azonban a teátrumi társaság színházainak a vezetői is elkezdtek ragaszkodni hozzá, mert olyannyira beépült az intézmények költségvetésébe, miközben az önkormányzatok kivonultak a támogatók közül. Ha ma nem lenne tao, több színház anyagilag bedőlne. Még tavaly is elmondtam a Parlamentben a Magyar Kultúra Napján tartott felszólalásomban, hogy a tao a magyar színházi élet rákos daganata.”

Meggyőződése,  az utóbbi években nagyon sok minden változott a szakmán belül, érezhető a közeledés és a kölcsönös megértés igénye:

“Például az általunk szervezett MITEM fesztiválra ma már a teljes színházi szakma kíváncsi és nagyrészt pozitív a megítélése. Másrészt a Teátrumi Társaság és a Színházi Társaság képviselői konstruktív légkörben le tudnak ülni egymással tárgyalni, kialakult egy korrekt párbeszéd. A POSZT kapcsán is egy asztalnál ülünk Mácsai Pállal, Máté Gáborral, Hegedűs D. Gézával.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük