Connect with us

Kerítésen innen

Vidnyánszky politikaieszköz Attila politikaieszközözi az SZFE diákjait – Hungarikum!

SZFE
Megosztás

Érdekes dolog, amikor az egyértelműen Fidesz-kottából játszó, minden utasítást rigorózusan betartó figura azzal vádol többszáz fiatalt, hogy dőre módon benézték és a politika felhasználja őket. 

Lehet, hogy tényleg nem tudja? Akkor szóljon neki valaki……

Hosszú interjút adott az Origónak Vidnyánszky Attila, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói végig őszintétlenek voltak, mert úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert, miközben a pénteki sztrájkhirdetés alapján valójában szó sincs erről.

A kormány által az SZFE kuratóriumának élére kinevezett, majd az egyetem szenátusát minden fontos jogkörétől megfosztó Vidnyánszky szerint

a tanárok nem veszik figyelembe a diákok jövőjét, manipulálják és használják a hallgatókat, a tüntetéseket és egyetemfoglalást pedig politikai játszmának minősítette.

Az Amnesty a bűnös – de mi lesz így szegény Sorossal, Gyurcsánnyal és a liberálisokkal?

A legerősebb kijelentés viszont nem ez volt, hanem az, hogy Vidnyánszky szerint az

Amnesty International egy táborban készítette fel nyáron a diákokat a tiltakozásra, és ha a diákok részéről ez az euforikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.”

„Őrült beszéd”, és még rendszer sincs benne….

A kiváltó okokként az ellenzéket jelölte meg, ami nem tud fogást találni a kormányon, viszont állítása szerint az egyetemről is sokan jelezték már, szeretnének tanulni, de félnek megszólalni.

“A szakma egy része pedig nem a tanulni akarókat biztatja, hanem táplálja a tüzet. Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem”

– mondta Vidnyánszky, aki állítása szerint

felállna, ha úgy érezné, ő akadályozza a megoldást a két fél között.

Forrás

koronavírus

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.09.13 00:17 at 00:17

    Hat valaki TENYLEG elmondhatna neki, hogy pont omiatta vannak a tuntetesek, mert o orban importalt seggnyaloja – pedig boven van otthoni is, nem ertem, orban hogy nem latja oket? – , tehat nyugodtan alljon felre, valoban az lenne a megoldas! Egyebkent pedig, ha tudja, hogy sok diak mar elkezdene a tanevet, de nem mer szolni, akkor rajta, vidnyanszky, keresd meg ezeket a diakokat, tuzeld fol oket a tobbiek ellen – de mivel hazudsz, csusztatsz mint rendesen, EGYETLEN ilyen diak sincs, ugyanis regen volt egy kozossegben ekkora egyetertes valamiben, mint orbannak ezellen az intezkedese ellen! Es nem teszel mast, csak fosol a sajat szerepedtol. Pedig ebbol mar nem johetsz ki jol sehogy sem !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük