Vidnyánszky-replika arról, hogy 25 oktató távozik az SZFE-től

Természetesen mindent behálózó háttérhatalmat emleget Orbán kedvenc kultúr-közszolgája -Vidnyánszky Attila, akinek a titulusait felsorolni igen terjedelmes lenne, de akit érdekel, itt utánanézhet- az abszolút jogos és várható lépésre, hogy 25 oktató felmondott a Színművészeti Egyetemen az őszi félév befejeztével.

Titulushalmozó: átvertek….

A 2020/21-es tanév őszi félévének lezártával a Színház- és Filmművészeti Egyetem 25 oktatója nyújtota be felmondását az időközben egy kormányközeli potentátokkal feltöltött kuratórium ellenőrzése alá adott egyetemen,

írja közleményében a Független Szabad Egyetem, vagyis a lázadó SZFE-sek csoportja.

Magyarország egyik legtöbb pozícióval rendelkező színházi embere a Magyar Nemzetnek reagált a hírre, mely szerint 25 oktató mondott fel a Színművészetin az őszi félév befejeztével. Vidnyánszky Attila a lapnak azt mondta, csak vasárnap jutott el hozzá a felmondások híre,

„a péntekig sztrájkoló tanárok úgy tettek, mintha maradnának”.

Ejnye, Vidnyánszky úr!

„Látszik az, hogy micsoda gépezet működik a háttérben itt, Magyarországon és külföldön is”

– mondta Vidnyánszky.

„Pár hónappal ezelőtt megfogalmaztuk, hogy a leggonoszabbul akkor fognak eljárni a tanárok, ha úgy csinálnak, mintha maradnának az SZFE-en, és a februári évkezdés első napján mondanak fel. A döntésük ehhez van igazítva annak érdekében, hogy megnehezítsék a mi dolgunkat”.

A cikkben ismét szó esik arról is,

hogy 5 százalékkal többen jelentkeztek az SZFE-re, mint tavaly, erről hétfőn adott interjújában a kuratórium elnöke azt mondta,

“Ez azért megnyugtató, mert igen hangos propagandát folytattak az ellen, hogy a fiatalok jelentkezzenek az egyetemre”.

Hétfőn a 444.hu megírta, hogy

valóban többen fognak felvételizni, de ez kevéssé meglepő, tekintve, hogy kétszer annyi szakot indítanak, mint a 2020-as tanévben. Ráadásul a létszámkorlátokat is megemelték osztályonként.

 

Daniel Asor

 

Asor rabbi

Egy hozzászólás itt: “Vidnyánszky-replika arról, hogy 25 oktató távozik az SZFE-től

  • Avatar
    2021.02.23 - 21:39
    Közvetlen hivatkozás

    Az orbán által összekukázott migráncsok közül vidnyánszki a leggusztustalanabb,legvisszataszítóbb egyed. Abszolut elfelejtette,hogy honnan ette ide a fene. Átvette a fidesz pökhendi arroganciáját,gőgjét.Úgy csinál,mintha ő maga lenne az atyaisten,pedig csak egy gyüttment senkiházi. Egy kis hatalomért,és nyilván pénzért a kellemesen érdes nyelvével a megfelelő csapásszámot produkálva nyalinger lett orbán hátuljánál. Azért kíváncsi vagyok,hogy az ilyen csahos kutyákkal,mint ez a vidnyánszki is,vajon mi lesz 22 után?Mert az ilyet egy egész ország utálja

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük