Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy gépesített lövész tisztre?

A 444 több egyetemi forrásból úgy értesült, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül.

A lényeg: a hozzáértés?

A 2015-ben bevezetett új rendszerben a miniszterelnök által kinevezett kancellárok vették át az egyetemek gazdasági irányítását.

Orbán Viktor akkor először Vidnyánszky egyik alkalmazottjának feleségét, a korábban a Fidesznek dolgozó Papp Csillát jelölte az SZFE kancellárjának, de végül az egyetem heves ellenállásának köszönhetően egy másik pályázó, Vonderviszt Lajos került pozícióba.

Őt ugyan szintén a kormány küldte és neki sem volt színházi kötődése, de legalább politikai sem; korábban a veszprémi egyetemen tanított, majd az ELTE és az OSZK informatikai vezetője volt – írta a portál.

Nem volt elég…. mi is?

Vonderviszt az egyetem privatizálását előkészítő kapkodó és erőszakos folyamat során is tett gesztusokat az egyetem oktatói és hallgatói felé, illetve közvetített is a kormány és köztük, de nem mindenben értettek egyet.

Az egyetemi dolgozók sztrájkbizottsága például nehezményezte, hogy a kancellár átadta Vidnyánszkyék kérésére átadta a fenntartó alapítványnak a sztrájkolók névsorát.

Valami bibi mégis lehetett….

Hiába írta alá a kuratórium elnöke a december 31-ig szóló szerződését, a portál értesülése szerint

kedd reggel Vidnyánszky behívatta, és közölte vele, hogy közös megegyezéssel távozik, egyben bemutatta neki az utódját.

Szarka Gábor, az új seprű

Életrajza szerint gépesített lövész tisztként végzett a katonai főiskolán, majd biztonságpolitikai és jogi diplomát is szerzett. 2010-ben léptették elő ezredessé, és ekkor lett Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, majd miniszteri biztosa. 2013-tól katonai attaséként képviselte a kormányt Párizsban, majd egy nagy állami cég, a NIPÜF stratégiai igazgatója lett.

A kancellári székbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezik, ahol az egyetemi campusért felelős főigazgató volt 2019 óta.

Szombaton a hallgatók újabb rendhagyó demonstrációt szerveznek

Szavaltak már a hallgatók Márait a Nemzeti előtt, volt már élőlánc az egyetemtől a parlamentig tízezer emberből, aztán biciklivel vitték el újra meg újra az egyetemi autonómia melletti kiállásról szóló szöveget a parlamenthez, múlt hétvégén óriásbábos felvonulást tartottak,

most szombaton pedig „fáklyás váltófutást az egyetemi autonómiáért”.

A tervek szerint öt vidéki egyetemre, Debrecenbe, Egerbe, Kaposvárra, Pécsre és Szegedre viszik el az őrlángot, amelyet különféle rendezvények fogadnak majd. De előtte, a lemondott vezetők utolsó napjának éjszakáján még virrasztást tartanak más egyetemek hallgatóival az SZFE polgárai mellett.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük