Bulvár
Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
A vasárnap nem úgy vonul majd be a „családi legendáriumba” Orbánéknál, mint sikertörténet. Ezen a napon szinte egyidőben lett nyilvános a klip, amit arról készítettek, hogy bizonyítsa, mekkora ász volt a Covid-járvány idején a miniszterelnök és íródott a bejegyzés arról, hogy kihívást jelent az ország első emberének, hogy egy kinyomtatott színházjegy alapján megtalálja a helyét a teátrumban. Még jó, hogy odatalált, bár feltehetően „sofírozták”.
A sztori, avagy „aki nem képes megtalálni a helyét, az annyit is ér…”
Orbán miniszterelnök a vasárnap estéjét a kultúrának szentelte: színházba látogatott. Cseh Tamás Füst a szemében címmel emlékeztek az előadóra az Erkel Színházban. Ezt választotta a Fidesz-elnök és még két valaki, mivel 3 jegyet szorongatott a kezében az Istenadta.
fotó: Orbán Viktor közösségi oldala
Úgy döntöttek a kommunkátorai, -akik között lehet, hogy ellendrukkerek is megbújnak, látva a mostanság kikerült posztokat- hogy ez az esemény „hírértékkel bír”, ezért fotós- és videós kollégát is kirendeltek a feltehetően számos őrző-védő mellé. El is készültek a művek:
„Fantasztikus előadás egy inspiráló művészről. Cseh Tamás est az Erkel Színházban. A hölgyeknek köszönöm az útbaigazítást! Nélkülük sosem találom meg a helyem „
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A hozzászólásokból…
„Aki nem képes megtalálni a helyét, az annyit is ér”
„Covid vagy színház ? Leginkább öngól.”
„a helyed 30 éve nem találod, ezért változtatod állandóan”
„Pedig olyan ügyesen lavírozik a világpolitika útvesztőjében, de egy színházban eltéved. Megesik a legjobbakkal is. Egyébként a Covidos videó is nagyot “megy”! Két “sikertörténet” vasárnap estére. A következő hetet is várjuk, lesz-e még jó hír?”
„Szegény Cseh Tamás…”
„Ez most elvileg „cukinak” akart volna sikeredni, hogy azt mutassa, ő is csak ember, aprócska emberi hibákkal (a belem kifordul…), de rohadt visszatetsző lett. Viktorka, magánügy, hogy megtaláltad-e a helyed vagy nem.”
„Cseh Tamás épp az ilyen orosz barát alakok és az általuk kiépített autokrata rendszer ellen küzdött, mint, amit az Orbán rendszer képvisel!
Szegény forog a sírjában! ” „Látszik hogy nem egy stadionban vagy”
„”Csak 10 év múlva ne ez a dal legyen…!” (Cseh Tamás)”
„Olvasva a hozzászólásokat, én már nem tudok mit hozzátenni. Viszont segítsen már valaki megfejteni, hogy az az 1000 lájkoló, akinek tetszik ez a poszt, hová ír hozzászólást, mert ide nem, ez tuti. Van külön nyaligátor üzenőfal?”
„Covidos bukást le kell gyorsan keverni! Most éppen Cseh Tamást használja, mögé bújik talán megvédi az ő népszerűsége. Mindig ezt csinálja. Előszeretettel használ sikeres sportolókat a sütkérezésre. Saját sikerei nincsenek!”
A videó a téblábolásról:
Vérciki, bárhonnan nézem…..
Hogy mi indokolhatta a fentiek közzétételét, csak találgatni lehet.
- Orbán Viktornak annyira idegen a színház világa, hogy útbaigazítás nélkül nem találja meg a székét.
- Orbán diszlexiás, így nehezen olvas.
- A miniszterelnök analfabéta és ezt „nem fél használni”.
- Nagy igyekezetében Orbán annyira nézi kultúrembereknek a szimpatizánsait, hogy azt képzeli, kihívás nekik egy színházban eligazodni.
- Azt akarták, hogy ne a másik blamájával foglalkozzon a köz, figyelemelterelés az egész.
Ki-ki válasszon kedvére, de ha van más ötlet, azt szívesen várjuk az info@varosikurir.hu emailcímre.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Rogán nem bírta az iramot, 5 napot késett, de kivártuk… – Megérkeztek a papirosok, hogy kinek legyünk hálásak
- A csúcs kettősügynök halálára
- Tragédia a teljesen felesleges honvédségi kiképzésen, avagy hogy kerül közszolga-kézbe éles kézigránát?
- Lévai Anikó és a vörösborral leöntött miniszterelnöki ing Magyar Péter sztorija?
- Kiszállt az „élet ringjéből’ a bokszlegenda, George Foreman
- Vastag bőr az arcon: pénzeld Te is a Megafont
- A soproni önkormányzat takarítást vállal 256 159.-/óra áron – A hűség városában megugrott az infláció?
- Lex-Magyar? – Vagyonnyilatkozzanak az EP-képviselők, ha kétkedik az NVB, a munkájuknak annyi. lehet…
- MKKP: ‘Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva – meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!’
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej – Megszólalt a pólótulaj!