Connect with us

Ez a nap

Vívás Világnapi flashmob a Hősök terén

Megosztás

A hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is aktívan részt vesz a Magyar Vívó Szövetség a Vívás Világnapja alkalmából rendezett Flashmobon.

flashmob-vivas
Megosztás

A hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is aktívan részt vesz a Magyar Vívó Szövetség a Vívás Világnapja alkalmából rendezett Flashmobon.

Az ázsiai turistáknak leesett az álla.

Persze, a Hősök tere egyébként is csodálatos fővárosunk egyik jelentős turisztikai látványosságának számít. Most azonban délelőtt tíz óra tájban mindent vitt a látvány. Olimpiai és világbajnokok, korosztályos válogatottak, és a legfiatalabbak részvételével, több mint ötszáz, fehérbe öltözött vívó népszerűsítette bemutatójával sportágunkat.

A teljesség igénye nélkül: ott volt doyenként a kétszeres olimpiai bajnok Sákovicsné Dömölky Lídia, Szász-Kovács Emese, Imre Géza, Szatmári András, Rédli András, Kreiss Fanni, Dósa Dani, Csaba Edina, Fodor Kende, Hammang Ferenc, Szényi Péter, kerekesszékes klasszisaink közül Veres Amarilla és Hajmási Éva, a junior világbajnok párbajtőrcsapat, megannyi válogatott edző, és Boczkó Gábor, aki sportigazgatóként irányította László Dezső versenyigazgatóval közösen a nem mindennapi látványosságot, melyet rendszeresen, a Vívás Világnapja alkalmából rendeznek világszerte szeptember első napjaiban.

Nem hiányzott a “vezérkar” sem,

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, Tamás Henriette főtitkár, és Csampa Zsolt elnök egyaránt elégedetten konstatálhatta a “turistavonzó” látványosságot. Csampa Zsolt elnök ráadásul hivatalosan is bejelentette azt a tervet, melyet már hónapok óta szőnek a sportág vezetői.

“Bevettük a Hősök terét. Nagyon örülök, hogy több mint félezren népszerűsítik ezt a nagyszerű sportágat, és őszintén remélem, hogy nem egészen egy év múlva még többen lesznek majd ezen a csodálatos környéket. Tervünk ugyanis az, hogy jövőre a Hősök terén rendezzük a budapesti, olimpiai kvalifikációs világbajnokság döntőit. Ötezer fős mobillelátó, a legmodernebb körülmények várhatják majd a földkerekség legjobbjait, és a látogatókat. Ehhez még két nagyon fontos elem szükséges, a reményeink szerint meglévő kormányzati támogatás, és a Nemzetközi Vívó Szövetség jóváhagyása. Bízunk benne, hogy utóbbira sem kell sokáig várni, jövő hétvégén, a végrahajtó bizottság krétai ülésén döntenek az illetékesek – a visszajelzéseink pozitívak…”

– nyilatkozta Csampa Zsolt, majd így folytatta, –

“Jó érzés látni azt, hogy legjobb vívóink már szinte maguktól, és örömmel jönnek népszerűsíteni a vívást. Miként az is pozitívum, hogy sokan itt vannak a legfiatalabbak közül. Az iskolai vívás ugyanúgy fontos eleme a sportágunknak, mint a profi versenyzés. Számomra ez a délelőtt felér egy világbajnoki éremmel, miként az is, hogy a tavaszi diákolimpiánkon a tavalyi kétezerről háromezerre nőtt az indulólétszám. Most is nagyon sokan vagyunk, és ne feledjük azt sem, hogy több vidéki helyszínen rendeznek hasonló Flashmob-akciót, illetve veterán vívóink élesben, a Balaton-bajnokság keretében népszerűsítik sportágunkat.”

(forrás: hunfencing.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük