Connect with us

Állati

Volner János lenullázta a cukiságot

volner
Megosztás

A debreceni közgyűlésen durván rasszista, cigányozó kijelentéseket tett Ágoston Tibor, a Jobbik képviselője. Ágoston úr egyébként arról is nevezetes, hogy korábban 750 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották holokauszttagadás miatt.

Volner sumákol

Újságírói kérdésre Volner János országgyűlési képviselő, a Jobbik frakcióvezetője nem volt hajlandó egyértelműen elítélni párttársa akcióját. A Jobbik egyik közismert vezetőjének ez a magatartása alkalmas arra, hogy lerombolja azt a néhány politikai ellenfél számára is elfogadható imázst, amelynek kialakításán és hitelessé tételén harmadik éve , de legalábbis az emlékezetes Simicska féle G-nap óta- dolgozik Vona Gábor pártelnök. Volner János bagatellizáló hozzáállása még a Jobbik helyi szervezetének álláspontjával is ütközik. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

Az igazi kérdés most az, hogy mit szól az egészhez – és ami a legfontosabb, mit tesz – Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Ha semmit, és a dolog ennyiben marad, annak komoly következményei lehetnek. Könnyen előfordulhat, hogy azok, akik a választási győzelem érdekében lehetségesnek tartották (akár orrukat befogva) az együttműködést a Jobbikkal, most elgondolkoznak ezen.

Ne feledjük, a magyar politikai közéletre a lusta tohonyaság mellett – tisztelet a kevés kivételnek – a kiszámíthatatlanság is jellemző.

Volner János mondatai tehát ugyan olyan eséllyel maradhatnak visszhang nélkül, mint ahogy botrányt is kelthetnének, hiszen botrányosak ez nem is vitatás.

Emlékeztető

„Az Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni.”

Így indokolta alig néhány hete Heller Ágnes, hogy a baloldalnak össze kell fognia a Jobbikkal. A Volner-etűd után kíváncsian várjuk a filozófus esetleges újabb megnyilatkozását a témában.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke már november végén úgy nyilatkozott az Infórádióban, hogy

„A Jobbikkal biztosan nem lesz semmilyen megállapodás.”

Molnár Gyula, az MSZP elnöke is következetesen elzárkózik az együttműködéstől a Jobbikkal:

Azt mondta, az Origónak még októberben, hogy nem tárgyalnak a Jobbikkal, vagy, ahogy fogalmazott:

„Horn Gyula pártja nem tárgyal szélsőjobboldali pártokkal. „

Ez utóbbi kijelentésnek pikáns utóízt kölcsönöz a tény, hogy az MSZP külső miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely volt az első a demokratikus oldalon, aki már évekkel ezelőtt a Jobbik és a demokratikus pártok együttműködését szorgalmazta.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Volner János

    2017.12.19 08:20 at 08:20

    Arra kérem, ne vezesse félre az olvasókat! Buta és rosszízű kijelentésnek neveztem az említett kijelentéseket, elmondtam, hogy szigorú vizsgálat indult az ügyben, tehát az elhangzottak elítélése részemről egyértelmű volt.

  2. Klára Kabai-tóth

    2017.12.19 20:41 at 20:41

    Ha Magyarország a magyaroké, akkor Ön itt mit magyarkodik, Herr Volner?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük