Connect with us

Kerítésen innen

A Mozsárban Vona nem kívánatos személy

Megosztás

Hétfő estére harangozták be a Kész Zoltán – Vona Gábor vitát a Mozsár Klubba, ám nem sokkal a rendezvény kezdete előtt Bruck Gábor lemondta az eseményt. Megfogalmazása szerint: „Nem akarom, hogy Vona Gábor idejöjjön”.

Vona nem mindenhol komilfó

A közelgő választásról és az oktatás helyzetéről hirdetett meg, majd mondott le vitát közösségi oldalán Kész Zoltán a Jobbik elnökével.

Bruck Gábor – a mai korra jellemzően – szintén nyilvános bejegyzésében a Facebookon tudatta:

„Néhány perce értesültem arról, hogy ma este politikai vitát szerveztek Kész Zoltán és Vona Gábor között a Mozsárban. A rendezvény elmarad, és kérek mindenkit, hogy nézze el nekem, amiért a döntésemet nem indoklom meg. Megértésüket köszönöm, Bruck Gábor”.

Kész Zoltán a Budapest Baconnal azt közölte, hogy a Mozsár Bisztró vezetősége arra hivatkozott, hogy

„politikai felhangú rendezvény”

nem teszi be a lábát sem hétfőn, sem a továbbiakban sem hozzájuk.

Kész igyekezett megoldani, hogy az esemény ennek ellenére ne maradjon el, és sikerült is egy másik helyszínt biztosítani, Vona Gábor azonban jelezte, hogy másik időpontban és helyszínen hajlandó a vitát pótolni, a független képviselő pedig ezt tudomásul vette. A veszprémi képviselő közleményt adott ki:

„Én olyan jövőt képzelek el, ahol magyar a magyarral beszélget, nem kirekeszt és kizár. Olyan jövőt, amelyben a civilek mutatnak példát a politikusoknak: tartjuk az adott szavunkat, nem verünk át másokat és ezt várjuk el az ország vezetőitől is. Olyan jövőt, ahol a szabad piacnak kőkemény feltételei vannak, amelyek a vevőt védik a szolgáltatóval szemben. Olyan jövőt, amelyben szabadon, nyitottan, elfogadóan állunk egymáshoz, honfitársainkhoz. Mondhatni: liberálisan, ahogy eddig a Mozsár vezetősége is tette, amikor közleményével szemben helyet biztosított politikai pártok (Moma, Liberálisok) rendezvényeinek ugyanúgy, mint olyan civil programoknak, amelyeken jobbikos politikusok (Staudt Gábor, Gyöngyösi Márton) is részt vettek. Piti politikai ügyeskedések nem akadályozhatnak meg minket abban, hogy feladjuk ebbe a jövőbe vetett hitünket.”

Bruck: „Nem látok szívesen bizonyos embereket”

„Nem akarom, hogy Vona Gábor idejöjjön” – fogalmazott a Budapest Beacon megkeresésére Bruck Gábor, a Mozsár tulajdonosa. Elmondása szerint a hétfő estére tervezett rendezvény lemondására azért csak most, az utolsó pillanatban került sor, mert azt nem ő szervezte, hanem a Hayek Társaság több, a Mozsárban rendezett vitáját is szervező Hajba Ferenc.

Bruck azt mondta: ő csak „öt perccel” a saját Facebook-bejegyzésének megjelenése előtt tudta meg, hogy Vona a Mozsár vendége lenne. Arra, hogy Kész Zoltán szerint már több jobbikos politikus is részt vett a Mozsárban rendezett viták némelyikén, a bisztró tulajdonosa hangsúlyozta: nem mániákus, de ha tudta volna, ahhoz sem járult volna hozzá.

„Nem látok szívesen bizonyos embereket”

– tette hozzá Bruck Gábor.

Vona Gábort a lapnak nem sikerült elérni.

(forrás: Budapest Bacon) 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük