Connect with us

Blogbazár

Vonulások

Vonulások
Megosztás

Emlékszem az elsőre. Édesanyám munkahelyével mentünk, kisgyerek voltam. Pécsett, a József Attila utca végén gyülekeztünk. Aztán mentünk végig a Szalai András, ma Nagy Lajos király úton, egész az Ifjúsági Házig.

Ott volt a tribün.

Nekik kellett integetni. Ők meg vissza. Kérdeztem anyukámat, kik azok a bácsik? Azt mondta, fontos emberek. Ennyi elég volt. Nem érdekelt. Annál inkább a gázos lufi, amit minden gyerek kapott indulás előtt. Aztán felmentünk a Mecsekre, az Állatkertbe.

Azt a régi kis, tégla büfét, fém keretes ablakokkal sose felejtem el. Isteni virsli illat lengte körül. Mellette nagy hordókban állt a jég. A felszolgálók kimentek, és kivették a gyöngyöző, pécsi, Szalon söröket. Az esetek nagy részében aztán csak az anyukák mentek be a gyerekekkel az állatokhoz nézelődni. Az apukák elvoltak enélkül is kint…

Később vonultunk a sportegyesülettel az ünneplős melegítőben a kézilabdásokkal.

Valahol kellett menni.

Nem volt pardon. Vagy a csapattal, vagy az iskolával. A pécsi Leőwey Klára Gimnázium zászlaját is vittem legelöl, amikor az igazgatónő kiválasztott.

Gondolta, szép szál sportoló gyerek, csak elbírja a lobogót sokáig. Nem haragudtam meg érte, mert két szép lányt tettek mellém…Utána irány a Hullám fürdő,amelyik mindig május 1-én nyitotta meg a kinti medencéket, benti nem is volt. 😉 A barátok, lányok már tudták a programot, vártuk egymást.

Záróra után, aztán irány a Séta tér, a Rózsa kert vendéglő a Székesegyháznál. Lugasokkal, fém asztalokon kockás, viaszosvászon terítővel, és sok-sok korsó csapolt sörrel,meg a zenekarral.

Aztán hirtelen vége lett.

Már nem kellett menni. Pedig már mennék magamtól. A munkáért. Az országért. A barátokért. De nem kell. Elrohadt minden. Visszamennék…

Ébresszed a magyar népet! – Május 1-ről másként

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük