Connect with us

Koronavírus

Vörösborral és csokival szívünk egészségéért

Megosztás

Ki hinné, de igaz: egy kocka étcsoki erősíti a szervezetet, egy pohár vörösbor javítja az erek működését. Figyelem! – hangsúly a mértéken, egy kocka és egy pohár.

bor
Megosztás

Ki hinné, de igaz: egy kocka étcsoki erősíti a szervezetet, egy pohár vörösbor javítja az erek működését. Figyelem! – hangsúly a mértéken, egy kocka és egy pohár.

Tévhit, hogy csak a túlsúly a rizikófaktor

A statisztikák szerint Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek az egyik vezető halálok. Egyes betegségek, mint például a magas vérnyomás, sokáig panaszmentesek, így csak akkor veszünk róluk tudomást, ha már bajt okoznak. A magas koleszterinszintre is csak célzott kivizsgálás során derül fény, előfordulhat, hogy az étrendi változások mellett gyógyszeres kezelésre is szükség van.

Tévhit, hogy csak a túlsúlyos embereket veszélyezteti, ám az is igaz, hogy az elhízás is növeli a kockázatát. A legtöbbet azzal tehetünk szívünkért, ha egészségesen élünk és rendszeresen részt veszünk szűrővizsgálatokon – mondja dr. Balák Csaba, a Budai Egészségközpont kardiológus szakorvosa.

Mi növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázat?

  • Családi öröklődés
  • Dohányzás
  • Helytelen táplálkozás
  • Cukorbetegség
  • Magas vérnyomás
  • Magas koleszterin, triglicerid, ill. húgysavszint
  • Túlsúly
  • Stressz
  • Ülőmunka, mozgásszegény életmód
  • Pajzsmirigy- vagy vesebetegség

Melyek a szív- és érrendszeri megbetegedések legjellemzőbb tünetei?

  • Mellkasi fájdalom
  • Légszomj
  • Lábdagadás
  • Szívdobogásérzés
  • Csökkenő fizikai terhelhetőség, fáradékonyság
  • Orrvérzés
  • Fejfájás, szédülés

A szív- és érrendszeri kórképek, illetve a kialakulásukat elősegítő betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros vérzsír paraméterek stb.) sokáig teljesen tünetmentesek lehetnek. Az akár halált, vagy maradandó rokkantságot okozó akut érrendszeri krízishelyzetek, szívinfarktus, vagy stroke megelőző tünetek nélkül is jelentkezhetnek, ezért fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel és a cardiovascularis rizikó csökkentése.

Egy pohár vörösborral a szívünkért

Egészségünk megőrzése érdekében fontos, hogy odafigyeljünk a táplálkozásunkra, növényi rostokban, vitaminokban gazdagon étkezzünk, és a gyorsétkezdék helyett inkább az otthon elkészített ételeket fogyasszuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk mindenről: a lényeg a mértékletesség. Tudta, hogy az étcsokoládé erősíti a szervezetet? Tele van antioxidánsokkal, de napi 1-2 kockánál többet ebből se fogyasszunk. Kis mértékben ugyanígy jó hatással van a szervezetre a vörösbor. Javítja az erek működését, csökkenti az érelzáródás lehetőségét – de ez csak az egy pohárra vonatkozik! Ha többet fogyasztunk, szívverésünk felgyorsul, megemelkedik a vérnyomásunk is, ami hosszú távon betegségek kialakulásához vezethet.

Szeptember utolsó vasárnapja a Szív Világnapja,

amely tökéletes alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az szív- és érrendszeri betegségekre. Ám szívünkre az év minden napján vigyáznunk kell! Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a betegségek kialakulása, vagy mérsékelhetők a tünetek. Ha úgy érezzük, valami már nem a megfelelő módon működik, bizonytalanok vagyunk, kérjük ki orvosunk tanácsát, és ne odázzuk el a rendszeres szűrővizsgálatokat sem – tette hozzá a kardiológus.

(forrás: weborvos/Budai Egészségközpont)

Ezt is tartsa szem előtt 

Évente 3 millióan halnak meg az alkohol miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük