Sorting by

×

Vujity Tvrtko Ukrajnába érkezett, újra segít, újra tudósít

Apám mondata miatt… Ukrajnába jöttem… „Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell” – Balogh Sándor szénbányász, idézi a televíziós Vujity Tvrtko a mondatot, ami most Ukrajnáig hajtotta a biztonságot jelentő otthonától, Hawaii-tól.

IGEN, Ukrajnában vagyok

Felszálltam egy repülőre a békés, nyugodt, napsütötte lakóhelyemen, Hawaiion, és eljöttem ide, mert úgy éreztem, hogy most itt nagyobb szükség van rám. Misszióm első részében egy kicsi, de most annál fontosabb ukrán-magyar kétnyelvű rádiónak leszek a magyar műsorvezetője. Nem vendége, nem riportalanya, hanem a házigazdája, méghozzá fantasztikus helyi partneremmel, Birta Zoltánnal... Hosszú szervezés áll mögöttem, egy nagy kihívás előttem, melynek hittel és nagy alázattal állok neki, hogy Kárpátalja magyarsága érezze: nincs egyedül. Apró csepp vagyok a tengerben, jól tudom, de a hatalmas óceán is apró cseppekből áll! Itt vagyok hát…” – idéziVujity Tvrtko, bejegyzését a Blikk.

A magyarázat

A tévés, író, közszereplő 1991-ig ugrik vissza a történelemben, hogy megmagyarázza tettét.

“Érettségi után felvettek a Zágrábi Tudományegyetem újságíró szakára, pont akkor, amikor az egykori Jugoszláviában súlyos konfliktusok kezdődtek. Az őszi iskolakezdés előtt bekopogtam a Magyar Televízió pécsi irodájába, hogy -mintegy nyári gyakorlatként- szívesen tolmácsolnék a térségben forgató stábjuknak, cserébe meséljenek nekem az újságírásról. Milyen hasznos nyári gyakorlat lesz ez, gondoltam magamban…

Tolmácsoltam, tanultam, fordítottam, utaztam, aztán egyszer csak lent aludtam a barátaimnál. Egy éjszaka háborús blokádba kerültünk. Akkor kezdtek el nagyon lőni. A stáb nem tudott bejutni, én nem tudtam kijutni Eszékről. Így lettem tolmácsból botcsinálta haditudósító, szinte gyerekként. 19 éves voltam akkor.

Ám volt ott még valami. A helyi rádió magyar adása, amelyet a végveszély fenyegetett. A munkatársak között volt, aki a biztonság reményében Magyarországra menekült, s volt olyan is, aki nem jutott be a munkahelyére. Egy pincében, a zongora alatt aludtam. Ott kért meg Karcsi, hogy olvassak magyarul, legyek a helyi rádió műsorvezetője. És nekikezdtünk… Józsi, az operaénekes; Iván, a villanyszerelő; Mária az óvónő és én, az amatőr gyerek. No meg Karcsi, közülünk az egyetlen, aki látott már belülről rádiót. Normális körülmények között sosem lett volna ilyen rádiós csapat, a háború mégis családdá formált minket. Ha amatőr módon is, de csináltuk, szívvel és lélekkel. Akkor értettem meg, hogy mit jelent egy háborús veszélyben a magyar embereknek a magyar szó.

Én voltam a hírolvasó és a kívánságműsor vezetője. Beolvastam a halottak számát és azt, hogy hol lehet vért adni és kenyeret kapni, majd zenéket küldünk a betelefonálók rokonainak. Biztonsági okokból sok esetben nem mondhattuk el a konkrét személyek nevét, mert sokan laktak a szabadcsapatok által megszállt részeken. Így született meg a

„Kikerics üzeni pacsirtának, hogy jól vannak, túlélték a tegnapi bombázást és megpróbálnak újra átjutni a határon…”- kezdetű üzenet, amelyet egy magyar népdal követett.

S dolgoztam éjjel és nappal, sírtam, zokogtam, féltem, de legalább annyira tudtam, nekem ott kell lennem.”
– írja történetét Vujity Tvrtko, mely úgy folytatódik, hogy egyik jó barátja halála és saját sebesülése után átvitték Magyarországra a kukoricáson keresztül. Otthon, Pécsett azt mondta szüleinek, kis magyar közössége miatt vissza akar menni. Anyja és apja is sírt, de apja, a szénbányász azt mondta:

„Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell!”

Tvrtko tavaly év végén Kárpátaljára vitt adományokat, gyermekkönyvtárat a helyi magyar gyerekeknek.

(Minden a háborúról!)

Lengyelország azt javasolja az Európai Unió tagállamainak, hogy a vérontás mielőbbi leállításának kikényszerítése teljes kereskedelmi embargót vezessenek be Oroszország ellen.

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.