Connect with us

Ez a nap

Washingtonban az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a magyarok

Megosztás

A magyar nagykövetségen tartott szombati ünnepségen Szabó László nagykövet beszédben felidézte a 170 évvel ezelőtt a Habsburg-uralom ellen lázadó márciusi ifjak alakját. Elmondta, nem csupán 1848 óta, hanem : már ezer éve vallják a magyarok, hogy többet, jobbat, szabadabbat szeretnénk.

Hozzátette: a magyarokban csodálatos a nemzeti érzés, őrzik a kultúrájukat és a nyelvüket, s „külön köszönetet érdemel, hogy ezt az Egyesült Államokban, a magyar diaszpórában is ápolják”.

„Isten áldásával szeretném mondani, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta beszédét Szabó László.

Az ünnepségen a washingtoni Báthory József cserkészcsapat adott műsort, amely a vendégekkel együtt énekelt Kossuth-dalokkal zárult.

A következő napokban az Egyesült Államok magyar közösségeiben sok helyütt megemlékeznek az 1948-49-es forradalomról és szabadságharcról. Hétfőn New Yorkban a magyar főkonzulátuson lesz megemlékezés, amelyen az ünnepi beszédet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartja, majd állami kitüntetéseket adnak át.

Március 15-én a manhattani Szent Péter templomban Kodály-orgonakoncertet tartanak, március 16-án az Első Presbiteriánus templomban felavatják Kossuth Zsuzsanna emléktábláját, 17-én pedig megkoszorúzzák a Kossuth-szobrot.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó: 

Kiutasítják-e a magyar nagykövetet az USA-ból?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük