Weber: Magyarországon rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot 0 64

Ezen uniós alapértékeket illetően nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott pénteki interjújában.


CEU, civil szervezetek

Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most „más szintre” kell emelni a párbeszédet. „Európa a kompromisszumot jelenti” – fogalmazott.

Leszögezte ugyanakkor: az uniós alapértékeket illetően nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége.

A frakcióvezető a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének.

Az EP döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű

„Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést” – közölte.

A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű.

Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül.

Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében.


(Forrás: MTI)

http://varosikurir.hu/weber-orban-partja-semmilyen-engedmenyt-nem-fog-kapni/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

Hanks

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kevesen gondolják, hogy a többi első látásra bonyolultnak tűnő dolognak, úgy a boldog …

brexit

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A hangos brexit-pártiak külön zárványként vannak Brüsszelben jelen. Nem nagyon érintkeznek senkivel, de …

bator

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A MÁV jó ötlettel állt elő, úgy döntöttek, hogy állomás-gondnokokat alkalmaz. A pici …

csizmadia

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kálmán László nyelvész, közírói minőségében eleresztett egy posztot közösségi oldalán. Nem kötelező mindenben …

Pin It on Pinterest