Connect with us

Sport

Wimbledon: csillaghullás után következik a második hét

Megosztás

Nagy volt a csillaghullás az idei wimbledoni teniszverseny első felében. A nőknél az első tíz helyen kiemelt teniszezőből mindössze egy játékos érte meg a második hetet, míg a férfiaknál öten maradtak a TOP10-ből. Ettől függetlenül, Wimbledon még tartogathat meglepetéseket e fehér-sport szerelmeseinek.

A hölgyeknél a legnagyobb meglepetést

Su-Wei Hsieh okozta azzal, hogy három játszmában legyőzte a világelső Simona Halepet. A román teniszezőn a szokásos óriási akarása és küzdése sem segített. Halep nem tudta hozni az utóbbi időben tőle megszokott magabiztos játékot, és bár mérkőzéslabdája is volt, nem sikerült megnyernie a találkozót.

Mindkét játékos bizonytalanul kezdte az első szettet, sokat hibáztak, az első öt játékban egyikük sem hozta saját adogatását. Ez először Halepnek sikerült 3:2-es vezetésnél, majd ezt az előnyt megőrizve 6:4-re nyerte a játszmát.

A második szettet a tajvani kezdte jobban, brékelni is tudott 2:1-nél, majd Halep fordított 4:3-ra, Hszie Su-vejnek azonban 4:4-nél ismét összejött a brék, majd saját adogatásával lezárta a szettet.

A döntő játszma elején

magabiztosabbnak tűnt a román lány, elhúzott 4:1-re, majd 5:2-nél ellenfele adogatásánál mérkőzéslabdához jutott, de nem sikerült élnie a lehetőséggel. Ezt követően a tajvani egyenlített, majd fordított 6:5-re. Ennél az állásnál két bréklabdája is volt Simonának, de egyiket sem tudta értékesíteni, és végül – két óra és 20 perc játék után – Su-Wei Hsieh 7:5-re lezárta a szettet, megnyerve a találkozót.

Simona Halep 100.000 fontos pénzdíjat, valamint 130 WTA-pontot kap az év harmadik GS-tornáján nyújtott teljesítményéért, és megőrzi vezető helyét a világranglistán.

A második helyen kiemelt Caroline Wozniacki a 2. fordulóban Jekaterina Makarovától kapott ki három játszmában, az orosz teniszezőnő később szetthátrányból győzte le Lucie Safarovát.

A 3. helyen kiemelt Garbine Muguruza a második körben kapott ki Alison Van Uytvancktól, a belga lány szetthátrányból fordított spanyol ellenfele ellen. A következő körben Van Uytvanck sima két játszmában győzte le az észt Anett Kontaveitet.

A 4. helyen kiemelt Sloane Stephens, aki néhány hete döntőzött a Roland Garroson villámgyorsan búcsúzott Wimbledontól. Az afro-amerikai hölgyet legyőző Donna Vekic ráadásul azonnal elkezdett szárnyalni, a horvát lány két szettben győzte le a svéd Rebecca Petersont és a belga Yanina Wickmayert is. Vekic Grand Slam-tornán először jutott be a legjobb 16 közé.

Az 5. helyen kiemelt Jelina Szvitolina már az első körben kikapott Tatjana Mariától, akit Kristina Mladenovic győzött le, majd érkezett Serena Williams, aki megállította Babos Tímea páros partnerét.

A 6. helyen kiemelt Caroline Garcia is az első körben búcsúzott, a francia lányt legyőző Belinda Bencic a folytatásban szetthátrányból fordítva győzött Alsion Riske ellen, majd a svájci lány nyert Carla Suarez Navarro ellen is.

A kétszeres wimbledoni bajnoknő

(2011, 2014) Petra Kvitova (cseh, 8.) is villámgyorsan kiesett, az őt legyőző Aljakszandra Szasznovics később nyert az amerikai Taylor Townsend és az ausztrál Daria Gavrilova ellen is.

A 9. helyen kiemelt Venus Williams két kör után kapott ki Kiki Bertenstől, a holland lány a döntő játszmában nyert 8:6 arányban. Bertens következő ellenfele a 7. helyen kiemelt Karolina Pliskova lesz. A legjob 16 között ez lesz az egyetlen csata, ahol két kiemelt játszik egymás ellen. Bertens és Pliskova előző két mérkőzését egyaránt a cseh teniszezőnő nyerte meg.

Kiki Bertens legyőzte Venus Williamst. Fotó: AELTC/Thomas Lovelock

A 10. helyen kiemelt Madison Keys jól kezdett, az amerikai teniszezőnő az ausztrál Alja Tomljanovicot, és a thai Luksika Kumkhumot is egyaránt két játszmában győzte le. Jelena Rogyina azonban útját állta az amerikainak, az orosz teniszezőnő mindhárom mérkőzését három szettben nyerte meg. Rogyina következő ellenfele Serena Williams (amerikai, 25.) lesz.

Az alsó ágon a már említett Makarova ellenfele Camila Giorgi lesz,

az olasz lány Sevastova legyőzése után nyert az amerikai Brengle ellen, majd szetthátrányból fordítva búcsúztatta Katerina Siniakovát. Jekaterina Makarova négy évvel ezelőtt játszott negyeddöntőt Wimbledonban, majd a US Openen és az Ausztrál Openen is csak az elődöntőben kapott ki, ám azóta alaposan visszaesett. 2014-ben Wimbledonban Lucie Safarovától kapott ki, míg New Yorkban Serena Williams, Melbourne-ben pedig Marija Sarapova jelentette a végállomást.

A már többször felborult papírforma alapján az elődöntőben Jelena Ostapenko (lett, 12.) és Angelique Kerber (német, 11.), valamint Karolina Pliskova (cseh, 7.) és Serena Williams (amerikai, 25.) összecsapására van kilátás. De, senki nem ihat előre a medve bőrére!

Wimbledon, nyolcaddöntő

Nők:

Su-Wei Hsieh (tajvani)-Dominika Cibulkova (szlovák)
Jelena Ostapenko (lett, 12.)-Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz)
Darija Kaszatkina (orosz, 14.)-Alison Van Uytvanck (belga)
Angelique Kerber (német, 11.)-Belinda Bencic (svájci)
Karolina Pliskova (cseh, 7.)-Kiki Bertens (holland, 20.)
Julia Görges (német, 13.)-Donna Vekic (horvát)
Serena Williams (amerikai, 25.)-Jelena Rogyina (orosz)
Camila Giorgi (olasz)-Jekaterina Makarova (orosz)

Férfiak:

Roger Federer (svájci, 1.)-Adrian Mannarino (francia, 22.)
Gael Monfils (francia)-Kevin Anderson (dél-afrikai, 8.)
Milos Raonic (kanadai, 13.)-MacKenzie McDonald (amerikai)
John Isner (amerikai, 9.)-Stefanos Tsitsipas (görög, 31.)
Novak Djokovics (szerb, 12.)-Karen Hacsanov (orosz)
Kei Nishikori (japán, 24.)-Ernest Gulbis (lett)
Juan Martin Del Potro (argentin, 5.)-Gilles Simon (francia)
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Jiri Vesely (cseh)

Forrás: Agerpres

A sport jövője

101 sportág képviselőjével találkozhatnak a Nagy Sportágválasztón

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük