Mint minden ivásba torkolló ünnepet követően, most is összegzett a mentőszolgálat: több, mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, és mintegy 10 százalék volt a kiskorúak aránya.

“Csíra”, nem “csíra”?

Zacher Gábor sokat látott toxikológus elmondta az ATV-nek adott interjújában, hogy

Az orvosi táskát nem igazán kellett kinyitni, olyan esetek voltak, amelyek mind megelőzhetőek lettek volna, semmi olyan, ami szakmai szempontból említésre méltó lenne.

Csodálkozásra sincs ok az adatokat látva – tette hozzá – főleg abban az országban, ahol nincs alkohol elleni stratégia, miközben 800 ezer felnőtt alkoholbeteg van.

Van megoldás, de nem a tiltás az!

Ezzel a témával a rendszerváltás óta senki nem mert igazán foglalkozni. Az alkoholprobléma ugyanis nemcsak egészségügyi probléma, hanem szociális gond is egyben, főleg ha belegondolunk, hogy hány családot vert szét szó szerint az alkohol

– mesélte a szakember.

Ahelyett azonban, hogy tiltanák a fiatalt az alkoholtól, aminek szerinte semmi értelme nincs, azt kellene például hangsúlyozni, hogy ne legyen harmadik pohár ital. Ilyenkor azonban a többiek könnyen azon élcelődhetnek, ha valaki nem akar további alkoholt inni.

Itt azonban – tette hozzá Zacher Gábor – ugyancsak otthoni mintáról van szó, hiszen

nem mindegy, hogy kitől fogadjuk el a kritikát. Attól pedig, hogy nemet mond valaki, nem leszel „köcsög” és „csíra”, hanem éppenséggel több lesz tőle.

A szakember szerint ez a hozzáállás megtanulható. A toxiklógus arról is mesélt, hogy

az alkoholfogyasztás teljes tiltása értelmetlen,

helyette arra kellene koncentrálni, hogy a második pohár után álljanak meg a fiatalok.

Attól pedig, hogyha valaki nemet mond az italra nem lesz „köcsög”, hanem éppenséggel több.

Forrás

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét