Connect with us

Kerítésen innen

Zebraháti csata Debrecenben

Debrecen
Megosztás

Második éve, hogy több szülővel közösen küzdünk azért, hogy a debreceni Csapókerti Általános Iskola és a Mesekert Óvoda Jánosi utcai felőli részén -és ne csak a Mátyás király utcán- is legyen zebra és veszélyre figyelmeztető lámpa.

Sárga csík vs. fehér!

Eddig azon kívül, hogy tavaly érthetetlen okból a kereszteződést sárga csíkokkal felfestették–ördög tudja minek, hisz’ ma már  egyébként is igen haloványan látszódik-, nem történt semmi. Úgy látom, az illetékesek számára ez nagyon sok időt igénylő döntés, félek azonban, hogy addig várnak, míg -az egyébként is ramaty állapotban levő Jánosi utcában átmenő nagy autó forgalom miatt- baleset történik. Ezt nem szeretnénk megvárni.

Korábban már többször fordultam a nyilvánossághoz, legutóbbi augusztus elejei levelemre reagált az önkormányzat. A hivatalosságok válasza nem megnyugtató, áttolták a megoldást 2020-ra. Az érintett szülők és nagyszülők biztonságban szeretnék a gyermeket tudni, ennek ma hiányoznak a feltételei.

Nehogy egy tragédia után kelljen majd felelősöket keresni

Még mindig nem késő, a tanév kezdetéig a gyalogátkelőt csak fel lehet festeni, és talán még a villogó lámpa felszerelése sem dönti romba a megyei jogú város rekord költségvetését.

Ma este a Csapókert kutyáinak sok dolga akadt, hiszen a környék minden postafiókjába bedobtam a mellékelt szórólapot. Gyűjtést indítottam legalább a festék költségeire. Amennyiben nincs pénze az önkormányzatnak, augusztus végére megvásároljuk a fehér festéket, és mivel törvénytisztelő emberek vagyunk, átadjuk a város polgármesterének.

A csodákban már régen nem hiszek,

de talán a nyilvánosságnak és a helyi közösség összefogásának lesz annyi ereje, hogy meggyorsítsa az illetékesek munkáját. Nem vagyok műszaki ember, de azért két év talán még ennek az igen bonyolult feladatnak az elvégzésére is elegendő kellett, hogy legyen.

Makacs ember vagyok, nehezen törődök abba bele, hogy egy közérdekű ügyben két éve jottányit sem haladtunk előre. Jó lenne hinni, hogy a hivatal van értünk, és nem mi vagyunk a hivatalért.Vagy nagyon naiv vagyok?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük