Connect with us

Bulvár

Zsarolás a síron is túl – A nő szerelmet színlelve, ügyvédi segédlettel készült kifosztani idős partnerét

Megosztás

Elfogtak egy 44 éves budapesti nőt és egy szolnoki ügyvédet, akik szinte mindent bevetve a szextől a zsarolásig, akartak kifosztani egy idős férfit – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön

Megosztás

Elfogtak egy 44 éves budapesti nőt és egy szolnoki ügyvédet, akik szinte mindent bevetve a szextől a zsarolásig, akartak kifosztani egy idős férfit – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon. A 79 éves férfi és az elvált nő története tavaly nyáron kezdődött.

Kemény „szerelem”

A nő szerelmet színlelet, és az özvegy férfi bizalmába férkőzött. Hozzá költözött, és több alkalommal rávette, hogy pénzt adjon neki.
Amikor a férfi megpróbált szakítani, a nő bezárta őt a lakásba. A sértett rendőrt hívott, de miután az egyenruhások elmentek, a nő megfenyegette a férfit, hogy ha nem veszi vissza a lakásba, szexuális tartalmú videót fog közzétenni róla. Ettől való félelmében a férfi mindent megtett a nőnek, amit csak akart: két és fél hónap alatt több mint négymillió forintot adott át neki.
Amikor a sértett otthonában rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni, újraélesztése közben a nő mintegy egymillió forintot ellopott. Ez az összeg előkerült, mert a mentősök éberségének köszönhetően a nő lebukott, és a rendőrök elfogták.

A zsarolás a síron túl is folytatódott

Az asszony kísérletet tett arra, hogy az időközben elhunyt férfi teljes vagyonát megkaparintsa. Kitalálta, hogy a férfi lakására – melynek az elhunyt fele részben volt a tulajdonosa – visszamenőleg haszonélvezeti jogot alapító megállapodást köt, illetve végrendeletet készíttet.
Mindehhez egy olyan szolnoki ügyvédet fogadott fel, aki a hamis tartalmú okiratokat kiállította a számára. A dokumentumokat be is nyújtották a kormányhivatalhoz, illetve a polgármesteri hivatalhoz, mindezzel azt a célt elérve, hogy az elhunyt törvényes örököseit kizárják az örökségből. Mivel három részre oszlott volna a hagyaték, így ez fejenként majdnem 5 és fél millió forintot jelentett volna a rokonoknak. A nyomozók azonban időben léptek, és a hagyatéki eljárást a büntetőeljárás megindítása miatt felfüggesztették.

Elfogások és lefoglalások

A nyomozók május 24-én reggel egyszerre fogták el a nőt és az ügyvédet. Az elfogásokat kutatások követték, melyek során a rendőrök lefoglaltak minden olyan iratot, eszközt, adathordozót, amelyek alátámasztják a bűncselekmények elkövetését.
A nőt – aki ellen hasonló ügyben kifosztás miatt már vádat is emeltek – zsarolással, kifosztással, közokirat-hamisítással, valamint háromrendbeli csalással gyanúsítanak a nyomozók. Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.
A szolnoki ügyvédnek közokirat-hamisítás és háromrendbeli, társtettesként elkövetett csalás miatt kell felelnie. A férfi az egészségi állapotára tekintettel szabadlábon védekezik .

Figyelem!

Sokszor jobb a bizalmatlanság, mint egy idő után a bosszúság. Legyenek óvatosak! Kerüljék a gyorsan kialakított bizalmi viszonyokat! Pénzügyeik intézését csak olyan személyre bízzák, akiben maximálisan megbíznak! Sokszor jobb a bizalmatlanság, mint egy idő után a bosszúság. Legyenek óvatosak! Kerüljék a gyorsan kialakított bizalmi viszonyokat! Pénzügyeik intézését csak olyan személyre bízzák, akiben maximálisan megbíznak!
(police.hu)

(Városi Kurír friss!)

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük