Connect with us

Kerítésen túl

Zsidó alapítvány segíti a keresztény menekülteket Jordániában

Megosztás

A Halál-völgyből jöttem – meséli egy iraki keresztény. Az Iszlám Állam harcosai választás elé állították: vagy megtagadja a hitét, vagy megölik!

keresztény menekültek. Jordánia
Megosztás

A Halál-völgyből jöttem Irakból – meséli egy iraki keresztény Ammánban. Az Iszlám Állam dzsihádharcosai választás elé állították: vagy megtagadja a hitét és áttér az iszlámra, vagy pedig megölik!

Kitartott keresztény hite mellett. Megkínozták, majd kivégző osztag elé került. Aztán csodálatos módon megmenekült: egy keresztény alapítvány megvásárolta az életét az Iszlám Államtól. Canon Andrew White tiszteletes, az alapítvány elnöke jól ismerte Irakot, hiszen korábban 17 éven keresztül az anglikán egyház vikáriusa volt Bagdadban. Alapítványa most az üldözött keresztények megmentéséért küzd. Vele működik együtt Yechiel Eckstein rabbi, Izrael egyik legnagyobb, üldözötteket segítő alapítványának feje.

Mi zsidók tudjuk, hogy mit jelent az üldöztetés! – mondta az ynetnews izraeli portálnak. Az évi 140 millió dollárból gazdálkodó The Fellowship alapítvány jelentős összegekkel támogatja Canon Andrew White tiszteletes kereszténymentő alapítványát. Így sikerült megmenteni az üldözött keresztény életét a halál völgyében, Irakban. Csakhogy az a 12 ezer iraki keresztény, akit az anglikán tiszteletes szervezete megmentett, a legnagyobb nyomorban él Jordániában. Nem dolgozhatnak és nem kapnak sem állami, sem pedig egyházi szociális támogatást, hiszen nem muzulmánok.

Le kell vennem a kipát és nem hangsúlyozzuk, hogy a pénz zsidóktól jön – mondja Yechiel Eckstein rabbi. Aki legutóbb egy 125 ezer dolláros csekket adott át a 12 ezer iraki kereszténynek, akik Ammánban nyomorognak. Nemcsak pénzt ad a zsidó alapítvány, hanem aktívan lobbizik azért, hogy az iraki keresztényeket befogadják Amerikában, Kanadában vagy az Európai Unióban.

Ki akar visszamenni Irakba? Egyetlen kéz sem emelkedett a magasba! Mindenki olyan országban akar új életet kezdeni, ahol a vallása vagy nemzetisége miatt nem üldözik az embert. Ahol nem állítják kivégző osztag elé, ha nem akarja megtagadni az ősei hitét. Ebben segít Eckstein rabbi szervezete, mely pártfogásába vett 12 ezer olyan keresztényt, aki Irakból menekült Jordániába, ahol nyomorúságos körülmények között vegetálnak. Várva a bevándorlási engedélyekre, melyek ritkán és kínos lassúsággal érkeznek a menekülttáborba Jordániában.

Lengyel Miklós

Globoport

Kapcsolódó:

Európa Tanács: kínozzák a menekülteket a magyar rendőrök

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük