Zsidró Tamás mai autóbalesete

A sztárfodrász Zsidró Tamás ma délután a fiát vitte annak programjára, majd amikor tovább ment volna, észrevette, hogy egy autó pont vele szemben halad, s pillanatok alatt átlátta, hogy az ütközés elkerülhetetlen.

A pillanat tört része

– Láttam, hogy szembe jön, és tudtam, ha nem teszek valamit, akkor frontálisan ütközünk – kezdte a Blikknek  Zsidró. A pillanat tört része alatt döntöttem, félrerántottam a kormányt, így csak az autóm hátulja sérült meg. A félőrült száguldozó meg sem állt, cserben hagyott, tovább ment. Utólag tudtuk meg, hogy három utcával távolabb nekiment egy villanyoszlopnak, az állította meg. Mi is odamentünk a helyszínre, látni akartam, ki ölt meg majdnem, beszélni akartam vele, de addigra a mentők elvitték. Mint kiderült, ittas állapotban vezetett.

Zsidró hálás a sorsnak, amiért mindössze anyagi kár érte

– Ha nem rántom el a kormányt, akkor a mögöttem jövő autót kapja el szemből, nem is akarok belegondolni… Ráadásul a környék tele van iskolákkal, óvodákkal, zebrákkal, szerencsére, hogy nem történt tragédia.

A sztárfodrász szerint nem ért az autókhoz, így egyelőre nem tudja, mekkora az anyagi kár.

Hasonló

zsidró

 

2 hozzászólás

  • Avatar
    2020.12.15 - 23:43
    Közvetlen hivatkozás

    Örökre eltiltani aki ittasan vezet,ha karambolozik,ha nem!!!!Ez már gyilkossági kisérlet mert nem uralja a tevékenységét!!!!!

    Válasz
    • Avatar
      2020.12.16 - 19:21
      Közvetlen hivatkozás

      még hozzáfüzném: Elöre megfontolt!….mert véletlenül nem lehet bepiálni…….

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük