Zsohár Zsuzsanna: Felelősséget? Viselünk… Utódainkért!

Felelősséget viselünk utódainkért – szól rögtön az elején az Alaptörvény. Majd így folytatódik: Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Magyarországon minden második házasság válással végződik.

Minden nőre jelenleg 1,4 gyerek jut, legalábbis a statisztikák szerint. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 300.000 gyerek nevelkedik egyszülős családban – nem, a család nem feltétlenül csonka attól, hogy egy szülővel nő fel a gyerek. A család nem ettől csonka.

Függetlenül attól, hogy ki adja be, milyen okokra hivatkozva a válópert és kinél helyezik el a gyereket, maga az egyszülős lét kemény kiképzőterep. Nem beszélve arról, ha akár a családi adottságok, akár a földrajzi távolságok, akármi miatt a szülő ténylegesen egyedül van.

Aki már vált – márpedig sokan vagyunk, – az tudja, hogy a valódi hercehurca nem a házasság megromlásához vezető okok feltárása körül van, hanem a gyerekelhelyezésnél és a tartásdíjnál. Sokan választjuk ugyanis az “essünk túl rajta minél hamarabb, legyen végre vége” módszert, aztán a pillanatnyi kompromisszumról villámgyorsan kiderül a jogerőre emelkedés után, hogy saját magunknak adtunk mattot – mindkét oldalon.

Mert a dolog rákfenéje a pénz.

Az a pénz, amiből a gyerek eszik, táborba és különórára megy, amiből farmert kap és ami megóvja attól, hogy januárban lyukas cipőben járjon. Mert ott, a tárgyalóteremben az emberek 99%-a elveszíti az eszét. Vagy fél, vagy támad. Ha nem így lenne, ha higgadt, megfontolt és a cselekvési körüket belátó emberekről lenne szó, akkor valószínűleg maga a válás is elkerülhető lenne.

Azonban a bíróságnak nem feladata, hogy a csatatérré változott hitvesi ágyból kihúzkodja a taposóaknákat. Van ugyan egy olyan tétel, hogy a kényszerre kötött megállapodás semmis, na de hogy a francba bizonyítsam azt, hogy ha nem zárom le egy hónapon belül a peremet, akkor annyi megy rá az ügyvédre, hogy kirúgnak az albérletemből? És akkor tegyük hozzá, hogy egy gyerekkel még csak-csak megy a válás, de kettőt-hármat egyedül eltartani valódi túlélőtúra.

Szóval sehogy sem jó ez így, mert minden ködös. Holott egyértelmű is lehetne. Ahogy a fenti mondat fogalmaz: az emberi méltóság sérthetetlen. Bár végigolvastam az Alaptörvényt, nem találtam benne olyat, hogy a gyerek a legfontosabb érték, de – mivel ez az én posztom, – hipotetikusan idefüggesztem axiómaként.

Tehát: ha a gyerek a legfontosabb és az emberi méltóság sérthetetlen, akkor a válás körüli rendezésnek róla kell szólnia, nem arról, hogy anyuka hány magassarkút vett a konyhapénzből és apuka hányszor kefélt félre a beosztottjaival – vagy fordítva. Olyan is van.

Van egy nagyon egyszerű képlet,

amivel a statisztikai hivatal minden évben kiszámolja a megélhetéshez szükséges havi keretet. Nevezzük ezt létminimumnak. Bár ez még a méltósághoz és a fejlődéshez kevés, de legyen ez az alap. 2018-ra ez az érték 86.000 Ft körül volt.

A tartásdíjról egyébként úgy rendelkezik a törvény, hogy alapvetően a különélő szülő fedezi az anyagi szükségleteket, míg az együtt élő szülő természetben áll a gyerek szolgálatára. Ideális esetben ez a költségek tekintetében egy 80-20%-os megoszlást jelentene. A jelenlegi szabályozás a jellemzően tömegesen meghatározott 20-25.000 Ft-os tartásdíjakkal ettől fényévnyi távolságra van. Az pedig, hogy több gyerek kevesebbet kap, még messzebb áll az emberi méltóságtól. Minden gyerek egyenlő. Akkor is, ha egyke, meg akkor is, ha épp a hatodik kilenc testvér közül. A pénzen pedig nem lenne szabad, hogy a XXI. században múljon egyetlen gyerek iskolázása is.

Maradjunk tehát abban, hogy van egy létminimum, ami a normális élethez szükséges.

Függetlenül a családi állapottól. Ez a gyerekszámmal együtt az alábbiak szerint alakul:

Óriási összegek, amik az évek alatt összeadódnak, sokszorozódnak és jogos felvetés, hogy egyetlen különélő szülő sem tudja ezt különösebb gondok nélkül teljesíteni. Az utódokért vállalt felelősség azonban csak a növekedésük szakaszában időkorlátos. Ilyen a tartásdíj, ami ahhoz kell, hogy épeszű, értelmes, jó körülmények között nevelődő felnőtté cseperedjenek. Ad absurdum, életkor szerint is lehetne még finomítani a tartásdíj mértékét, ami ismét méltányos lenne minden érintett számára

Tény az is, hogy a válással nem szabad egyetlen szülőt sem a gödörbe taszítani.

És nem szabad a gyereket sem kitenni annak, hogy az egzisztenciaféltés miatt váljon a szülők koncául.
Itt lép az állam a képbe az Alaptörvény VI. cikke:

Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát.

Nos, az államnak lehetősége van adófolyószámlán kezelni a gyerektartást. Joga van az értelmes állampolgárt nevelő, különélő szülőnek is megadni a jogot, hogy egyéni egyezség alapján, a gyerek nagykorúságán túlnyúló futamidővel biztosítsa a szétváló család minden egyes részének a méltó, biztonságos otthont.
A javaslatom tehát az, hogy a gyerekkel élő szülő a kereset beadásától kezdve egy áttételes állami számláról kapja a tartásdíjat, anélkül, hogy a másik féllel közvetlen pénzügyi kapcsolatban kellene állnia. A NAV pedig sokkal kompetensebb és következetesebb is az adójellegű tartozások behajtásában és újraütemezésében.

Tádám… egyszer talán megszüntethető lesz a gyerekszegénység… Számomra ezt jelentené az utódainkért vált felelősség.

Hogy erre ne lenne precedens?

1967-ben vezették be Németországban a híres Düsszeldorfi Táblázatot. Ennek alapján a gyermekek minimális tartásdíjának összege Németországban korcsoportok szerint az alábbi:

Szerettem volna erről konzultálni a családi konzultációs lapon, de sajnos nem volt rajta ilyen rubrika.

Talán ezen az úton is eljut az illetékesekhez – a gyermek emberi méltósága, biztonsága rajtuk múlik. Biztos vagyok benne, hogy jutna forrás a gyermekszegénység felszámolására.

Zsohár Zsuzsanna