Connect with us

Ez a nap

Zugló elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez

Megosztás

Ezt jelentette ki Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A jogszabályok nem egységesek, pedig fontos lenne egy ilyen rendszer – hangoztatta. Azt mondta, hogy eddig ahányféle kerület, annyiféle megoldás működött.

Egy automata ára 2 millió forint

Horváth Csaba felidézte, hogy Zuglóban tavaly novemberben döntöttek közbeszerzés elindításáról új parkolási övezetekbe tervezett parkolóautomaták ügyében. Idén márciusban a Közbeszerzési Hatóság megvizsgálta a meghívásos közbeszerzés ajánlattevőjét, és jóváhagyta az eljárást.

Áprilisban a képviselő-testület elnapolta a döntést. Júniusban a cég bejelentette, hogy december 31-éig tartja az árat. A képviselő-testület csütörtökön tűzi napirendre a döntést.

A polgármester közölte, hogy egy automata – a korábbiakhoz hasonlóan – mintegy 2 millió forintba kerülne, míg az üzemeltetés ára 69-ről 40 ezerre csökkenne.

Valós idejű információk a NAV-nak

Azt hangoztatta, hogy ezek a parkolóautomaták a legkorszerűbbek közé tartoznak. Hasonló minőségű készüléket Óbudán csaknem 4 millió forintért vásároltak. Ebből is látszik, hogy a zuglói eszköz nem túlárazott – jelentette ki.

A XIV. kerületi parkolóautomaták egyedülállóak abban, hogy egyből jelzik a diszpécserközpontnak, ha pénzt dobnak be. Azt szeretnék, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is valós idejű információkat kapjon – mondta Horváth Csaba, megjegyezve: erről is határozatot akar hozatni csütörtökön.

Közölte: a cég, amely az ajánlatot adta, nem gyártó, hanem kizárólagos magyarországi forgalmazója egy francia multinacionális vállalatnak, Európa legnagyobb parkolóautomata-gyártójának.

Erkölcsi aggály

Kiemelte ugyanakkor, hogy van egy dilemmájuk. Bár elkötelezettek az egységes, átlátható parkolási rendszer mellett, és a lehető legjobb ajánlatot kapták egy szabályszerűen lebonyolított közbeszerzési eljárás során, a magyar cég kisebbségi tulajdonosával szemben erkölcsi aggály merült fel.

Az önkormányzatnak azonban kőkemény gazdasági és ügyfélérdeke van – fogalmazott. Nekik azt kell figyelembe venniük, hogy a zuglói polgároknak az a jó, ha a lehető legolcsóbban a lehető legkiválóbbat kapják, és meg tudnak majd állni autóval a saját házuk előtt. Ha új közbeszerzést írnának ki, amelynek végén már magasabb árat kellene fizetni minden egyes parkolóautomatáért, akkor ki viselné majd ennek a következményeit? – tette fel a kérdést.

Újságírói felvetésre felelve a polgármester közölte, hogy a főváros határozza meg, hány méterenként kell automatákat felállítani, ettől ők nem térhetnek el.

A zuglói parkolási rendszer valójában napi 1 millió forint nyereséget termel, nem 1 millió forint veszteséget – hangoztatta egy másik kérdésre válaszolva. Hozzátette: a fő szempont nem a nyereségképzés, hanem a forgalomszabályozás.

Nem lehet bankkártyával fizetni

Az új automatáknál nem lehet majd bankkártyával fizetni – közölte Horváth Csaba. A tényt több újságíró is kifogásolta, arra hivatkozva, hogy ez lenne a korszerű megoldás, és a most kitenni kívánt készülékek akár évtizedekig a helyükön maradhatnak.

A polgármester jelezte, hogy a jövőben minden testületi ülés előtt bejelentik az elképzeléseiket, hogy kialakuljon egy jó minőségű közös gondolkodás a sajtóval.

Újabb kérdésre felelve Horváth Csaba úgy vélekedett: várható volt, hogy Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) győri polgármester lemond a tisztségéről, ő fogadást is kötött erre a barátaival.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük