Connect with us

Ez a nap

Zuhan a forint!

Megosztás

Amióta Orbán kormányoz, a forint egyre gyengébb, amely azt vetíti előre, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.

Megosztás

A hétvége sem állította meg a forint mélyrepülését. Hétfő hajnalban egy euró például 324 forintot ért, a svájci frank árfolyama 283,83 forintról 286,6 forintra emelkedett. A forint gyengülésében pedig erőteljes szerepe van  a török líra válságának, és hatással lehet rá az orosz rubel gyengélkedése is.

Orbán kisebb árváltozás miatt akart már előrehozott választást

Varju László, Demokratikus Koalíció képviselője, a költségvetési bizottság elnöke szeretné emlékeztetni a kormányt és a miniszterelnököt, hogy 2009-ben a háromszáz forintos euró miatt az akkori vezetést okolta és az előrehozott választásokban látta a megoldást.

Amióta Orbán kormányoz, a forint egyre gyengébb, amely azt vetíti előre, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.

Csatlakozni kell az euróövezethez!

A DK felszólítja az Orbán-kormányt, hogy fejezze be a diktatúrákhoz dörgölődzést, egyúttal azonnal kezdje meg az euróövezethez való csatlakozást. Ez ma az egyetlen biztosíték arra, hogy a gazdaság stabilan növekedjen és hektikus árfolyamváltozások ne okozzanak gondot a családoknak és a vállalkozásoknak.

Orbán: „… a miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak” – Na jó, legyen!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük