Azariah. Viszonylag gyakori név a Bibliában. Héber eredetű. Előfordulása védangyaloktól kezdve főpapokig terjed, a zenében pedig a teljességre és a hálaadásra utaló szóként használatos. Magyarországon jelenleg egy fiatal zeneszerző-énekes-youtuber neveként ismerjük, aki a jelek szerint egymás után háromszor fogja megtölteni jövőre a Puskás Arénát, alias Népstadiont.

 Itt és most tehát egy igazi hungaricum születik

Bár ifjabb koromban ezer szállal kötődtem a zenei rendezvényekhez, illetve magához a zenéhez, sohasem kezdetem el értékelni a különböző műveket, bár a hatásaikat annál inkább. A zene nagyrészt szubjektum, még nagyobb részt közmegegyezés kérdése, de ahogy az áruházi kereskedelemből elterjedt, a vevőnek mindig igaza van, bár egész pontosan az eredeti gondolat úgy hangzott, hogy ízlés dolgában a vevőnek mindig igaza van. Szóval, nem kell mindig mindent objektíve meg- és elmagyarázni (nem is lehet), elégedjünk meg annyival, hogy az ember dönt, alkalmasint az emberek döntenek, hogy mi tetszik nekik, vagy sem?

Személy szerint a Rolling Stones a kedvenc zenekarom

Az a banda, amely már többször begyűjtötte a világ legjobb rock (blues) zenekarának rangos címét, de talán sokkal több esetben nyerték el a világ legrosszabb zenekarának kijáró titulust, s nem egyszer a legpocsékabban előadott dalok is zömmel hozzájuk kötődnek. És persze botrányok, de nem utolsó sorban elképesztő kasszasikerek. Ne feledkezzünk meg az időről sem, arról a bő 60 évről, amióta a színen vannak, óriási sikerekkel és bukásokkal fűszerezve! Még annyit, hogy a napokban rukkoltak elő a legújabb albumukkal, amely magabiztosan tornássza fel magát mindenféle chart-on.

Vagy igen, vagy nem

Nagyon szívesen hallgatom, nézem Mick Jagger és mindenkori kísérőzenekarának produkcióit, ám megvallom őszintén, néha eszembe jut, hogy ha nem létezne a világon semmi, ami Rolling Stones, és most előállnának a zenéjük bármely darabjábval, vajon átjutnának-e egy átlagos tehetségkutató verseny első rostáin? Vagy igen, vagy nem, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy az adott ítészek véleményétől függetlenül az a hangulat, ami árad belőlük, sokakat magával ragadna. Ezt divatosan vibe-nak, illetve flow-nak nevezzük. Ez valamiféle leírhatatlan kapcsolat az előadó és a közönség között.

Nos, Baukó Attila, akit művésznevén Azariah-ként emlegetünk, pont elkapta ezt a bizonyos fonalat, ami a mai ifjabb generációkat összeköti a valósággal, pontosabban a képzeletükkel, felfogásukkal, mintegy művész megerősítést adva, hogy igen, az a valóság, amit átélünk.

Azahriah bőséggel kever zenei stílusokat és bizony nyelveket is a számaiban, s ez eleve egy ajtó-féle a Magyarországon túlmutató sikerekre. Hogy lesz-e ebből valami, az már nyilván nem csak az előadótól, hanem a kapitalizmus logikája okán a producerektől és hasonlóktól függ, de bízzunk benne, hogy ebben a törekvésében is segíteni fog az Isten.

De hogy jön ide ’56?

Azariahról mindezeket leírhattam volna egy-két héttel ezelőtt, vagy egy-két héttel később is. Azért teszem ezt most, mert ez a hétvége összekapcsolódik egyik nemzeti ünnepünkkel, az ’56-os forradalom és szabadságharc emléknapjával. Igen, túl sok az élő szemtanú ahhoz, hogy ’56 októberének “teljessége” letisztuljon, ezért igen sok minden keveredik az akkori események felidézésekor. Mondjuk így: a helyzet összetett, mint akár az Azahriah-jelenség. Annyi a közös bennük, hogy igen sok ember roppant eltérő életérzései fonódtak, illetve fonódnak össze egy, közös akaratban.

Szerintem azt mindenki látja, érzi, hogy valami nagyon elcsúszott Magyarországon. A rossz irányba. Vannak nyilvánvaló mutatók, amelyek riasztóak, például a gazdasági teljesítmény, az infláció és a szociális szolgáltatások sokasága, úgymint egészségügy, oktatás, egyebek. Ehhez társul megannyi frusztráció, szembehelyezkedések, sikertelenségek. Sajnos nem élünk jól, sőt, inkább egyre rosszabbul.

A változtatás legalább annyira nehéz, mint elviselni a jelent. Mégis, a változásokban ott van a remény, vagy annak ígérete, s ezért érdemes megmozdulni. Most egyelőre annyi a mozgásunk, hogy elmegyünk három Azahriah-koncertre, s élvezzük a flow-t, ami egy szép napon akár ennél is összetettebb társadalmi mozgásokat gerjeszt.

Én ezért lelkesedem az ifjú művészért.

Kapcsolódó

Érted, de nem helyetted! - Október 23-án a diákok az utcára vonulnak

Az őszinte kétségbeesés jelent meg a Minielnök azaz Orbán orcáján, dühös pofi lett az öregúr, nem először lehetett érezni a hosszú évek alatt, hogy tele a gatya. De most már egy kis szaga is volt. Rab László szŰrreál összefoglalója a 42-es hétről.

Mária országának örökös minnerstájsza az őszödi rémségek tizenötödik évfordulóján szólamlott fel,

vénségesen vén fordulatokkal vétette magát észre, olyan volt az egész, mintha a Molotov-koktélba véletlenül a körtebefőtt levét öntötték volna, és a celofántot is lefelejtették róla. Megtámadták a nemzetet, azaz őtet, a gonosz gyurcsányista-egyenlődobrevista-sorosista-migráncsbalódaliak, kilövették az édes magyar anyaföld szemét (képzavar tőlem – RL), és még van pofájuk azt mondani, hogy Brüsszel majd segít nekik abban, hogy börtönbe juttassák szegény kis őszöreg 56-os felcsúti srácunkat. Na ebből már nem esztek!

Falucskai Ivett magyar hangja vagyok, fél percben összefoglaltam a Brezsnyev-doktrínát (!) az EU-hoz hasonlító magyar minielnök kirohanását. Aki szórakoztatóipari ellenzékről beszélt a békameneten.

Megjegyzem, nekem ezekkel a vonulásokkal a tököm teli van, menni a Széll Kálmán térről a Nyugatiig, na nem, ebben én már régen nem veszek részt, mi a francnak kell ahhoz mindig menni, ha éppen gyalázkodni akarunk? Álljunk meg rendesen valahol, gyűlölködjük ki magunkat kedvünkre, ordítsuk, hogy hazaárulók meg kútmérgezők, aztán üljünk be egy zónapörköltre a Bambiba, ne szórakozzunk már ezzel a sasszézgatással. Nagyanyám átka jut eszembe az örökös menetelésről, „akkor is menjen, ha nem akar!”.

Azt is lehetne különben, hogy ne a nép caplasson, hanem a Márki-Zaytól beidegesedett Orbán,

s menet közben, lihegve dadogja el, hogy aki fenéken akarja billenteni, annak elvásik a foga; mondta, istenemre mondta az 56-os beszédben, azt hiszi szegénykém, hogy a TF-en van 1998-ban, s meg kell fordítani a választási eredményt. De hát elmúltak azok az idők, amikor az öregfiú meg tudta fordítani az idő kerekét. Peregnek a homokszemek csöndben, tavasszal meg kell fordítani azt a homokórát (ez itt LMBTQ-propaganda volt, szórakoztatóipari betét). Hanem a legfontosabbat el ne felejtsem! Orbán (akit a Madách téren egy molinón a nevén neveztek, én le nem írnám, de úgy igaz, ahogy közzétették) Dózsa László 56-os forradalmát ünnepelte, egy örök klasszikusból is idézett, méltó volt 56 szellemiségéhez.

„Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, nem fogjuk felismerni. De mi felismerjük, tudjuk, hogy farkas. Azt is tudjuk, hogy meg fogja enni a nagymamát. Sőt, már meg is ette. Ezért tűnt el az összefogás bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált. És higgyék el, van ott még hely az újabb percemberkék számára.”

Jézusom, sergess meg!

Na most én átlátok a szitán, a báránybőrbe bújt farkas Máté evangéliumából való („Óvakodjatok… stb. M, 7:15), a percemberkék pedig ócska politikai közhely (ld. még hazaárulók, kútmérgezők), nem használjuk, boomer, mondaná rá a gyerek, ami annyit tesz, hogy te ehhez már hülye vagy, tata. De Máté evangéliumát bekötni a Grimm-testvérek örökérvényű meséjébe: az azért teljesítmény a javából. A nagymamaevés szép szokását feleleveníteni is merész húzás. De hát érthető, mondhatnánk, hogy az ősi múltba akart elvinni bennünket. Egészen biztos, hogy őseink is megették a nagymamát, ha éppen nem volt más. Hús csak kellett, nem igaz? A nagymamából készített kolbászról például régi források is beszámolnak, nincs abban semmi különös. Ott van például a nyereg alatt puhított nagymama, melyről Bölcs Leó bizánci császár is beszámolt, tessék utánanézni. Csak jelezni szeretném, hogy ha a Mini ennyire mélyről veszi a motívumait, én se megyek a szomszédba egy kis szórakoztatásért.
A Piroska és a farkasról különben régi és mostani kedves kollégám, Kelen Karcsi kisleánya jut eszembe, aki a családdal épp nézte a bábszínházban a klasszikus Grimm-mesét. Csakhogy amikor feltűnt a színen a lopódzó ordas, a kislány felkiáltott a nézőtéren: „Vigyázz, farkas, ott a nagymama!” Karcsi elmondása szerint azon a délutánon már alig tudták folytatni az előadást, a bábok ugyanis meg-megremegtek a mozgató színészek kezében, és a közönség se tudta abbahagyni a röhögést.

Így vagyok én most Orbán úr 56-ot meg 2016-ot összekutyuló habarékával. Sakknyelven szólva beszorult a király a sáncba. Kevés az esély a kitörésre

Idetennék egy másik idézetet is az 56-os ünnepi boomerbeszédből, a feladat az, hogy állapítsuk meg, kire, mire vonatkozik pontosan.

„A nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. Dönteni kell és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat, vagy protestál. Beletörődik vagy fellázad. Félrenéz vagy felegyenesedik. Elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát és szembesít. Vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó és ki a rossz, ki áll a történelem jó és ki a rossz oldalán.”

Ez a csávó Márki-Zaynak és a 22-es ellenzéknek dolgozik!

Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint az Elk*rtuk című műalkotással. Ütni akartak vele, de a cím egyszer még foglalata lesz az Orbán-idiotizmus bukásának. Nyalni akartak a propagandafilmmel, de könnyen lehet, hogy a NER mementója lesz. Hálásak lehetünk érte Kálomistának. Megnézem, addig nem karattyolok róla fölöslegesen. A Franco Nero-féle Honfoglalást is megnéztem, jöttek be a magyar vezérek Árpáddal, s mögöttük az volt írva egy nagy kapura: Pilisi Parkerdő Gazdaság. A magyar filmzseni jelenlétéről tanúskodik az Elk*rtuk, melyben, mint hírlik, Falucskai Ivett-szerű rövid állítások szerepelnek gonosz baloldali boszorkákról és nagymamaevő farkasokról.

Dettó Piroska és az ordas. Ezek ennél nem tudnak messzebb látni.

Ennyi volt az ünnepi 42-es. Nyomul a futó és a bástya a vezéroldalon, jól együtt tud működni a befutó parasztokkal. Ne törjön meg a lendület! Jöjjön a 43-as hét. De izibe!

Kapcsolódó

Rab László: hazaárulók, kútmérgezők – Megnéztem, vidékütt mi a helyzet

Egy haszna mindenképpen volt, hogy az Orbán-kommunikáció úgy határozott, hogy a rengeteg magyar miniszterelnöke 2019-ben inkább válogatott, foghíjasra sikeredett nézősereg előtt emlékezett ’56 hőseire. Kitakarították a Zeneakadémia környékét.

Cirka 500 megbízható káder….

A beszámolók szerint 23-án délelőtt nagy volt a nyüzsi a Liszt Ferenc tér környékén, amit lezártak, kisuvickoltak, hisz nagy eseményre készültek: este jön……

„A helyszíntől 100-200 méterre is le van zárva a Kertész és a Király utca is, sohasem látott mennyiségű takarítószemélyzet sürgölődik az amúgy mindig totálretkes utcában”

fotó: facebook

A poszt kirakása óta eltelt időben beszámolója szerint megérkeztek a környékre a TEK kisbuszai is,

„kopasz csávók bedrótozva szállnak ki belőlük”.

A főszereplő körmét rágva, fellépésre várva….

Orbán közösségi oldalán képes beszámolóval örvendeztette meg az erre fogékony, ámde közelébe nem engedett népét:

Eközben az utcán is zajlott az élet…

A DK aktivistái flashmobbal készültek, akárcsak a másik oldal, Bede Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője aki hozta szokásos formáját.

Frissítve! 1956 hősei az egész világ tiszteletét kivívták maguknak

Frissítve! Tegyük Budapestet a köztársasági eszme bátor támogatójává!

Most nem érheti szó a ház elejét, az ellenzék, beleértve a civileket is, úgy tűnik, képes lesz együtt demonstrálni az ’56-os forradalom évfordulóján. Remélhetőleg a tüntetésen résztvevőknek nem vette el a kedvét az eddig produkált töketlenkedés és esélyt adnak, elmennek a közös happeningre.

Van miért utcára vonulni!

Gondos kormányunk szinte minden napra produkál olyat, amiért demonstrálni kellene. A magyarok letargiájának fokát onnan lehet lemérni, hogy amiért este úgy érzik, hogy „na, ezt már tényleg nem merik”, arról reggelre kiderül, hogy dehogynem és másnap reggel indul újra a piszokság-mérő.

A tüntetés szervezői nyilvánosságra hozták a felszólalók listáját. Elmondja gondolatait

• Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő
• Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere
• Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, MSZP
• Jávor Benedek európa parlamenti képviselő, Párbeszéd
• Ráczné Földi Judit önkormányzati képviselő, Demokratikus Koalíció
• Donáth Anna Júlia alelnök, Momentum Mozgalom
• Dr. Lengyel Róbert Siófok polgármestere
• Tarnay Kristóf Ábel Szegedi Civil Háló
• Lukácsi Katalin volt KDNP-s politikus
• Megemlékező beszédet tart: Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter

Az esemény facebook oldalán részletesen olvashat az eseményről az érdeklődő:

„Október 23. az egyik legszentebb magyar ünnep. 1956-ban egy ország mondta, hogy elég, ne tovább. Az embereknek elegük lett a diktatúrából, és dacolva a hatalommal, kimentek az utcára. A szabadság nem tartott sokáig, szovjet tankokkal fojtották vérbe a forradalmat.

Magyarország történelme elbukott szabadságharcok sorozata. Ennek kell most véget vetnünk, és kimenni az utcára. Meg kell mutatnunk a világnak, és a dölyfös nagyuraknak, hogy nem hagyjuk Magyarországot újra a diktatúrába vezetni. Meg kell mutatnunk, hogy Magyarország Európa, és az is marad. Európa most velünk van, de az országot csak együtt tudjuk megvédeni, mi magyarok. Ezért közös ellenzéki tüntetésre hívunk minden hazafit, akinek fontos, hogy szabadon éljünk a jövőben, hogy ne fojtsa meg hazánkat a már mindent átszövő korrupció.

Írjuk alá azt a kezdeményezést, melyet Hadházy Ákos indított el, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez! A tüntetésen is gyűjtjük az aláírásokat, a meglévő íveket pedig itt le lehet adni. Október 23-án legyünk minél többen a Bem téren, álljunk ki magunkért, az országért, ami a hazánk.”

-írják a szervezők

Az MTVA Archívumának 1956-os forradalom idején készített fotóiból rendeznek vándorkiállítást, amelynek eső állomása a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban lesz.

A tárlat célja, hogy a korabeli felvételek segítségével átélhetőbbé tegye a mostani iskolás korosztály számára az 1956-ban történteket – olvasható az összegzésben. A tárlat segítségével rendhagyó történelem órákon idézhetők fel az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás eseményei.

A közmédia 56 archív felvételén a forradalom emblematikus alakjai és ikonikus pillanatai elevenednek meg. Látható többek között, amint Nagy Imre beszédet mond a Parlament erkélyéről 1956. október 23-án, a szovjet csapatkivonásról tárgyaló Maléter Pál, a Sztálin-szobor ledöntését ünneplő és az október 25-i Kossuth téri sortűz elől menekülő tömeg vagy a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetése is.

Corvin közi szabadságharcosok

Az egyik felvételen a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületének ostroma után a kivégzésre felsorakoztatott védők néznek szinte szembe a kamerával, több képen szerepel Rajk László és társainak újratemetése, valamint a Corvin közi szabadságharcosok, például a kezében Molotov-koktélt tartó Csitri becenevű fiatal felkelőlány.

Számos fotó készült a forradalom alatti tömegmegmozdulásokról, így október 23-án a Bem-szoborhoz lyukas nemzeti zászlóval vonuló fiatalokról, a tüntetőknek szavaló Sinkovits Imréről, vagy a november 12-i londoni szimpátiatüntetésről. Több felvétel örökítette meg a főváros utcáin a fegyveres harcok szüneteiben uralkodó állapotokat, valamint a forradalom utáni romeltakarítást is.

A Hogy volt? – Képek az 1956. október 23-i eseményekről című kiállítást október 19-én, pénteken délelőtt nyitják meg az intézményben.

(MTI)

Nincsenek már hetekig tartó vasárnapok. Papi nagy léptei mellett futok az oviba egy kis kerülővel a megszokott útvonal helyett. Irtó jó átugrálni a kőtörmelékeken, de legtöbbször csak bukdácsolni tudok. Papi megemel, fél karján lógok a levegőben, ahogy átlendít egy kupac felett. Aztán a karjába kap, magasba lendít és futnak mellettem a vakablakos, golyókkal sebzett, romos, szürke házfalak.

Mi ketten, együtt

Világosodik az ég. A kéményekből hömpölygő fekete füstcsíkok – mint az én mindig tompa hegyű, agyonfaragott kis ceruzám a fehér rajzlapot – grafitszürkévé satírozzák. Félek a fölém magasodó, a léptektől ide-oda dőlő, elhajló, megnyúló, a napfelkeltében kísérteties csontvázakra emlékeztető házak látványától. Papi jeges sáljába fúrom arcom. Forró leheletemtől csöpög az orrom. Alattam recseg, ropog papi páncélja, a bőrkabát. Az aszfalton csikorognak súlyos, nagy léptei. Zihálása egyre erősödik. Bedugom kezemet a kabátja alá. Csontos bordái alatt, az ingén át kitapintható szívének egyre gyorsuló dobolása. Lila fülcimpája az egyetlen biztos pont, na meg a homlokomat súroló, barna kalapszegély, amely fedezéket biztosít számomra. Onnan leselkedhetek. Boldog vagyok. Mi ketten, együtt. Egy ritmusban, egy zihálásban, legyőzzük a várost, az egész világot. Ő és én. Ketten az óvoda felé. És ez így lesz mindig most már, holnap, holnapután és azután! Mindig!

Haza akarok menni!

Az óvodában csak ketten vagyunk. Várjuk a többieket, de nem jönnek. Nagymami sem akart elengedni, de Papi szerint most már ideje normálisan élni, eleget volt bezárva ez a szegény gyerek, a pajtásai valók hozzá, nem Anya! Éppen eleget látott és hallott itthon, ami nem tartozik rá. Talán bizony én beszéltem tele a fejét olyasmivel, amivel nem kellett volna? Felrángatja fejemre a kucsmát, s körmével kapargatja arcomról a futtában megivott tejeskávé rám száradt maradékát. Még kesztyűje sincs szegénynek! Nyakamba akasztja kis muffját, de aztán el ne veszítsd! Hosszú puszija közben fülembe súgja, hogy aztán a ruszki tankról egy szót se, mert mindenütt sok a spicli, ha eljár a szád, azzal apádnak és mindenkinek árthatsz. Átérzem a rám aggatott felelősség súlyát, ahogy föl – alá sétálok az üres óvodai teremben, hallgatva kispajtásom elkeseredett bömbölését. Haza akarok menni!

Most az a dolgom, hogy itt legyek

Én is, de azért sem sírok, mert nekem most az a dolgom, hogy itt legyek, ahogy Papinak az a dolga, hogy a bankban legyen, Andrisnak és Maminak, hogy az iskolában. Hősiesen lépdelek a parkettacsíkokon faltól – falig, hátratett kézzel, gondterhelten magam elé bámulva, ahogy Papitól láttam. Csak fél szemmel súrolom a játékpolcot, hogy ott van-e még a félfülű maci, meg a kétfülű testvére, de azért sem játszom velük, hiába is noszogat az óvónénim, mert ezek súlyos napok Nagypapi szerint is, míg visszazökkennek a hétköznapok a rendes kerékvágásba. Súlyosak a lépteim is, mert nehéz a bakancs és vézna a lábam.

A titkot tartó hatéves

Az óvónéni társam szűnni nem akaró keserves bömbölését próbálja csillapítani. Ölébe veszi, énekel. Ellenségesen figyelem. Fiú létére, hogy lehet ilyen bőgőmasina. Bezzeg Andris most biztos büszke lenne rám, meg Nagymami is, az egész család, hogy én itt helytállok, mert én tudom, hogy ezzel könnyítek a család helyzetén, az ország helyzetén, hogy kilábaljunk a bajból, mert már nagylány vagyok, hamarosan hatéves, és tudok titkot tartani. Nem beszélek a ruszki tankról. Ülök a mesepadon.

Mindig ki fogok lógni a sorból – ha csak tehetem!

Éva néni most már csak nekem mesél, mert a bőgőmasinát elvitte egy öreg bácsi, aki suttogva hadarta, hogy a szülők disszidáltak, s Jancsika hamarosan vidéki nagyszüleihez kerül, mert ott nagyobb biztonságban lehet, mint itt, Pesten. Értem még mindig nem jött senki, pedig már elmúlt öt óra Viki néni szerint, aki egész nap csak morgott az orra alatt, hogy két pisisért kár volt Lőrincről bekutyagolnia ebben a nagy hidegben. Viki néni gonosz boszorka. Utálom. Egyszer a kislábujjamra tolta a kefélő gépet, mert kilógtam a sorból. Mindig is ki fogok lógni a sorból – fogadom meg dacosan –, ha csak tehetem! Ha felnőtt leszek, akkor csak igazán!

Forradalom vagy ellenforradalom?

Nagymami Andrissal jön értem. A hidegtől piroslik az orra. Nagy, kockás sálba tekerte a fejét, alig ismerek rá. Olyan, mint az Öreg néne őzikéjéből a néne. Azt mondja, hogy ez csak egy jelmez, mert most jobb, ha prolisan öltözködik, mert akkor senki nem törődik vele az utcán, s a perzsa bundáját sem rabolhatják el tőle. Andris hazafelé azt meséli, hogy az osztály fele hiányzott az iskolából, hogy egész nap csak játszottak, rajzoltak meg beszélgettek, de két srác összeverekedett, mert az egyik azt mondta, hogy itt forradalom volt, a másik meg azt, hogy ellenforradalom. Az egyiknek biztos komcsi a papája, a másiknak meg nyilaska, állapítja meg felháborodottan Nagymami. Odahaza kijelenti, hogy Andris jobb, ha nem megy egy darabig iskolába.

Csak maradjon együtt a család!

Nagypapi leszólja, hogy ebbe te ne avatkozz bele fiam, de Andrisnak azt tanácsolja, hogy maradjon ki az ehhez hasonló vitákból. Mami könyörög Nagymaminak, hogy ne hergelje fel este Papit, ne provokáljon vitát, mert akkor az embernek már itthon se lehet nyugta. Ő több veszekedést nem bír már elviselni, akkor inkább elköltözik. Még csak az kéne! Nagymami megesküszik az életére, hogy hallgatni fog, csak maradjon együtt a család! Más már nem is hiányzik, mint hogy Pisti után a lányát és unokáit is elveszítse! Sorolja, hogy a házból kit vittek el, és ki az, aki előtt jobb, ha mindannyian tartjuk a szánkat. Nagypapi helyesel, de elsősorban Nagymamit kéri, hogy járjon előttünk jó példával a hallgatás terén. Fiacskám, ha neked nem jár el a szád, akkor biztos nem lesz semmi baj.

( Regényrészlet – Egyszer volt, hol nem lesz)