Csillagjegyek
2023 első félévének nyertes csillagjegyei
Most 2023 első félévének sikere csillagjegyeit válogattuk le.
Ha csak egyes csillagjegyeket néz az ember, egy-egy év lehet akár ilyen vagy olyan, de ha valamennyit minden év egyformán színes, mi most 2023 első félévének sikere csillagjegyeit válogattuk le.
Halak
A Halak csillagjegy szülöttei számára rendkívül jó lesz ez az év, tele lesznek energiával. Nem érdemes aggódniuk, mert nagy dolgokat fognak véghez vinni, a jövő sokkal jobb lesz számukra mint ahogyan ők azt gondolják. Végre megoldódnak az anyagi problémáik, ebben a félévben még arra is lesz lehetőségük, hogy megvásároljanak olyan dolgokat, amit eddig nem tudtak.
Rák
A 2023-as év első fele, a Rák jegy szülöttei számára azt hozza, hogy felhagynak a beépült szokásokkal, távol fognak tartani egyes embereket maguktól és ez jót fog tenni nekik. Olyan emberekkel fognak megismerkedni akik teljesen megváltoztatják az életüket. E jegy szülöttei ne nézzenek hátra, ne foglalkozzanak a múltban történt dolgokkal, a jövőre figyeljenek és a jelenre koncentráljanak.
Bika
A Bika csillagjegy szülöttei meg kell nyugodjanak és félre kell tegyék a bennük lévő dühöt, mert ez az időszak tele lesz megvalósításokkal, nyugalommal, békével. E jegy szülöttei olyan módon fognak előre haladni amelyre gondolni sem mernek, érdemes lesz a legjobbat adni magukból és így a legjobbat fogják kapni viszonzásul.
Persze még tart 2022 utolsó hete
Ikrek
Az Ikrek jegy szülöttei ne csináljanak túlságosan nagy problémát a gondokból, azért sem kell aggódniuk, hogy az élet mit tartogat számukra. Ajánlatos sokat pihenniük mert így ismét önmaguk lesznek. Ez a néhány hónap tele lesz olyan tapasztalatokkal amely teljesen megváltoztatja jó irányba e jegy szülötteit.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája