Parászka Boróka: hallotta, akinek füle volt a hallásra! – Aki csak szelfizni mászta meg a Somlyót, az ismételte amit szokás: Isten, haza, család….

Elképzelhető olyan magyar többszázezres demonstrációt, ahol a főszónok az amerikai fekete polgárjogi mozgalmak főideológusaitól idéz, rá hivatkozik? Akkor, amikor a magyar publicisztikai életben a BLM, az antirasszizmus, az antifasizmus szitokszó, átok, káromkodás? Van bizony ilyen tömegdemonstráció. Idén ilyen volt a csíksomlyói pünkösdi búcsú.

Kunetz doktor: az ügyeleti ellátáson való államtitkár-tanácselnöki rugózás ostoba péniszméregetés, aminek a betegek látják kárát

Az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszere pünkösdig több mint 50 ezer beteget látott el – közölte Győrfi Pál, a szolgálat szóvivője. Beszámolt arról is, hogy ebből 40 ezer beteget az ügyeleti rendszer valamelyik helyszínén láttak el, 5500 esetben telefonon adtak tanácsot, 3500-at pedig otthonukban kezeltek. A betegek többségét, 90%-át kisebb egészségügyi problémák miatt kezelték az ügyeleten, és csak 4500 beteget kellett szakellátásra, vagy kórházba utalni.

Magyar György: reggel megy a gépem – mondta az elkövető, a rendőrök elengedték

Amennyiben valakinek igazolhatóan indul reggel a gépe Brüsszelbe, azt szabadon kell engedni, akkor is, ha éjszaka egy fiatal magyar nőt percekig fojtogatott. S miután a sértett állítólag csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az magánvádra üldözendő, ezért a tettest – aki az eseményeket maga sem tagadta – a rendőrség szerint nem kell a szabadságában korlátozni. Ő a hatóság rapid döntése alapján mehetett isten hírével, ahová csak akart.