Banánköztársaság
Perintfalvi Rita: a bántalmazott nép és a kritikát nem tűrő remény
Magyarországot 14 évvel ezelőtt egy olyan bán*talmazó ejtette foglyul, aki először csábít, teszi a szépet, reményt ígér, sőt elhalmozza áldozatát mindenféle jóval: nemzeti büszkeséggel, gyógyírral a történelem által megsebzett gyenge énképére; segíti a családokat, megvédi a gyermekeket, megóvja az országot azoktól, akik mások vagy azoktól, akik ide akarnak menekülni, vagy azoktól, akik háborúval dúlnák fel szeretett földjét, választások idején a tűzijátékként szórja a pénzt, még akkor is, ha erre semmiféle fedezete nincsen.
Az áldozatot a bán*talmazó az első pillanattól kezdve egyfajta hipnotikus állapotban tartja,
aminek eszköze a csapból is folyó hazugságpropaganda. Nagyon ügyel arra, hogy véletlenül se ébredjen fel, mert akkor rájönne, hogy a világot a feje tetejére állították körülötte.
Mert akkor megértené, hogy a nemzetre való hivatkozás, akárcsak a piros-fehér-zöld trikolór lobogtatása vagy annak szüntelen hangoztatása, hogy Magyarország mekkora keresztény ország, sőt a keresztény civilizáció utolsó védőbástyája(!) – nem több, mint az össznépi átverés fényesen csillogó cukormáza.
A cukormáz alól pedig azok számára, akik lassan kinyitják a szemüket, felsejlik a bűzlő valóság:
az, hogy a családok védelme azt jelenti, hogy az országot ki lehet rabolni és tönkre lehet tenni az ő családjaikért, beleértve az oligarcháikat. S amíg ők a luxusjachton szürcsölgetik az ócska dobozos jegeskávét (ami pont annyira mogyorós, mint amennyire szar), addig a foglyul ejtett népet gyűlölettel akarják jóllakatni.
Ezért hergelik éjjel és nappal, ahogy a csövön kifér,
nehogy észrevegye, hogy a kórházakból sintértelepek lettek (ahol a betegekért hősök küzdenek), és az unokák külföldre menekültek, meg, hogy kegyelmet kapott K. Endre, no meg persze leépítették a demokráciát és tönkre tették a jogállamot (Ja, hogy nem ez a probléma?)
A fékek és az ellensúlyok helyett maradt az urambátyámozás, a maffiaállam, meg a jobbágysorban-tartás, no meg Pintér Sándor és Polt Péter. Arról nem is beszélve, hogy naponta el kell mondani, hogy a harmadik világháború a küszöbön áll, és hogy a mindenféle sorosista és internacionalista, judeobolsevista hatalmak Magyarország vesztét akarják.
No meg legfőképpen a bán*talmazóét! Aki szent küldetésének tudatában szembe szállt az egész világgal.
Szóval amikor egy ilyen végtelenül reménytelen történelmi pillanatban megjelenik valaki,
bárki, nem számít, hogy ki, csak ne Gyurcsány, az sem baj, ha tőlük jön, ha egész felnőtt életében kiszolgálója és élvezője volt mindannak a hatalomnak és jólétnek, amit az ország privatizálása és magántulajdonná tétele nekik hozott, a bán*talmazott nép két másodperc alatt szerelmes lesz beléje, hiszen a zsarnoktól való szabadítóként mutatkozik.
És ez a szerelem annyira túlfűtött és vak, hogy remélni akar még a remény ellenére is.
Ez persze emberileg teljesen érthető
És én is szurkolok neki, hogy tényleg sikerüljön, ahogy minden rendszerváltó erőnek szurkolok. Csakhogy a vakhit mindig veszélyes. Főként egy olyan népnél, aki megtanult szerelmesnek lenni a bán*talmazójába.
Demokratának lenni, azt jelenti, hogy megengedjük magunknak és másoknak is azt, hogy kérdései, sőt kételyei legyenek. És azokat bátran fel is tegye, anélkül, hogy gyűlöletcunamival kellene szembenéznie. Mert különben nem történik más, minthogy a foglyul ejtett nép az egyik hipnózisból a másikba esik. Emberek, ébresztő!
