Connect with us

Banánköztársaság

Minden korábbinál nyomasztóbb média(v)iszonyok a “választás” előtt

Minden korábbinál nyomasztóbb média(v)iszonyok a “választás” előtt
Megosztás

A Fidesz-maffia a maga kontrollálatlan médiafölényét már 1998-ra megszerezte, kormányra kerülve pedig radikálisan kiterjesztette. Kulcspozícióit ellenzékben is meg tudta őrizni, 2010 óta pedig letarolta csaknem az egész médiavilágot.

Mégis: talán sosem volt olyan elsöprő erejű a maffia médiahatalma, mint éppen manapság

A “köztévében” egymást váltják a maffia terrormédiájából ismert arcok, és viszonylag gyakori – legalábbis az ATV-ben és a Hír Tv-ben -, hogy “függetlenek”, netán “ellenzékiek” “vitatkoznak” velük. Mintha egyáltalán lehetne vitatkozni főállású uszítókkal, gátlástalan hazudozókkal..! Bizony, az ellenzék eleve vesztes helyzetben, és legföljebb pillanatokra látható a Fidesz uralta médiában – rendszerint csak addig, amíg “beismer” valamit, vagy “elszólja” magát… A maffia számtalan, közpénzből üzemeltetett háttérintézményének “szakértőiben”, “elemzőiben” – nevezhetik magukat akár “filozófusnak” is… – egyetlen közös vonás fedezhető föl, de az olyan erős, hogy egyneműsíti az egész díszes társaságot: a teljes gátlástalanság.

Nem érzem túlzásnak a kijelentést, hogy tisztességes embernek szégyen velük egy asztalhoz ülni is.

Napjainkra a dolog szinte elviselhetetlenné vált,

tapasztalva, hogy a maffiafüggő “média” és “értelmiség” szemrebbenés nélkül pedofilozza gyakorlatilag az egész, “összegyurcsányozott”, “komcsi-libsi” ellenzéket, a “ballibsi uralom alatt álló” EU-t, a bideni USA-t… S mostanában óránként fedeznek föl valami “ellenzéki korrupciót”: pofatlanságukban a fideszesek akár odáig is elmennek, hogy hétmilliós önkormányzati túlárazást emlegessenek… Igaz, régen volt, el is feledték, mikor mozdították akár kisujjukat is hétmillióért… Hasonló a helyzet, ha közpénzek sok-sok milliárdját hűtlenül kezelő, híveit hergelve megtévesztő-uszító Fidesz dollárbaloldalt emleget.

A “független” rendőrség, ügyészség pedig választási üzemmódra kapcsolt:

évtizedes ügyekben/”ügyekben” ér el váratlan “eredményeket”, naponta megfelelő anyaggal látja el az uszításra, hazudozásra trenírozott pártmédiát… Segít ebben az ÁSZ, a NAV is. Persze nincs min csodálkozni: a rendőrség, az ügyészség és a többi “független” szervezet csak azt teszi, ami a dolga. Ha a Fidesz körül nem lelnek hűtlenül kezelt, közérdekkel ellentétes módon félrevezetésre, uszításra – sorosozásra, brüsszelezésre, buzizásra stb. – elzabrált közpénzeket, száz- vagy éppen ezermilliárdokat, hát ráfanyalodnak hétmillió forintos “túlárazás” meg guruló “dollárcentek” utáni kutakodásra… E jelenségekben olyan mértékvesztés érzékelhető, amely demokratikus országokban bőven elegendő a hatalom elvesztéséhez.

Hogy hová jutott az ország, jól mutatja: a maffia esélyei érdemben nem romlottak, a “választásokig” akár jelentősen javulhatnak is.

Pedig a hazai média(v)iszonyok közepette 2010 után nem beszélhetünk nem csupán tisztességes, hanem szabad választásokról sem.

Ismét rendszert kellene, kellett volna már régen változtatni

A rezsimváltáshoz azonban fölkészült, erős, a Fidesz teremtette helyzethez igazodón egységesen politizáló ellenzékre volna szükség – nem Magyar Péterekre, nem is csupán “civilekre”.

A mai ellenzékről azonban nekem a közeledő autó elől pánikolva menekülni próbáló, de csak fejvesztve oda-vissza szaladgáló tyúkok jutnak eszembe. És ez a jobbik eset…

Kapcsolódó

Szerző