Tüntetési kiskátét adott ki a rendőrség: „Tüntessen békésen – A betartott szabályok megvédik!”

Tartsunk tüntetés közben biztonságos távolságot másoktól, ne legyünk megfélemlítő öltözetben, és fegyver nélkül menjünk tüntetni – javasolja a rendőrség az új szórólapján. Az ORFK szétküldött egy mintát arról a szórólapról, amit osztogatni terveznek.

Magyar György: reggel megy a gépem – mondta az elkövető, a rendőrök elengedték

Amennyiben valakinek igazolhatóan indul reggel a gépe Brüsszelbe, azt szabadon kell engedni, akkor is, ha éjszaka egy fiatal magyar nőt percekig fojtogatott. S miután a sértett állítólag csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az magánvádra üldözendő, ezért a tettest – aki az eseményeket maga sem tagadta – a rendőrség szerint nem kell a szabadságában korlátozni. Ő a hatóság rapid döntése alapján mehetett isten hírével, ahová csak akart.

Egy órán át haldoklott az autóból kizuhant lány – Nem hívták a mentőket

A horrorfilmbe illő súlyos autóbaleset Várpalota és Ősi között történt még március 18-án, miután egy kocsi letért az útról és egy fának csapódott. A kocsiban három fiatal utazott: az autót vezető K. Kristóf, az anyósülésen utazó H. László és a hátul ülő 24 éves Melánia. A baleset és a lány megtalálása között majdnem egy óra eltelt, az áldozat édesanyja, Margit szerint ugyanis a két férfi letagadta, hogy egy harmadik személy is utazott volna velük a kocsiban.

Magyar György: a rendőrség az államháztartás egyensúlyát segítheti évente néhány tízmilliárddal a gyorshajtás-szigorítás, nem a balesetek ritkulását

A személyi sérüléssel járó balesetek okainak mindössze két százaléka vezethető vissza a megengedett legnagyobb sebesség túllépésére, így a közlekedés biztonságának lényeges javulását aligha remélhetik attól, hogy akár azt is büntethetik, akit egy kilométer/órás gyorshajtáson érnek.

Bármennyire is próbálják ellehetetleníteni, a gála meg lesz tartva – jelentették a neonácik és lőn…..

Ahogy arról beszámoltunk, magyar és külföldi szélsőjobboldali szervezetek részvételével radikális nacionalista találkozót tartanak Budapesten. Május 6-án szombaton rendezik a European Fight Night nevű neonáci sportrendezvényt, amelyen 12 ország 32 résztvevője méri össze erejét 15 különböző küzdősportban. Ezen kívül koncertek is lesznek, valamint szélsőjobboldali divatmárkák mutatják be kollekcióikat.