Connect with us

Kerítésen innen

Diszkalkulia? Ugyan már: vakhit és főleg a havi fix!

Diszkalkulia? Ugyan már: vakhit és főleg a havi fix!
Megosztás

Úgy kezdődött, -legutóbb- hogy péntek estére Magyar Péter -szerintünk „pillanatnyi felindulástól vezérelve”- és pártja tüntetést szervezett a belügyminisztérium épülete elé. Több sem kellett a számok mismásolásában komoly dobogós eséllyel induló újságíróknak, Megafon-megszólalóknak a saccra.

(Diszkalkulia: olyan specifikus tanulási zavar, amely befolyásolja az egyének képességét a számok és matematikai fogalmak megértésében, valamint a matematikai műveletek elvégzésében. Ez a zavar általában a gyermekkorban válik észrevehetővé, és az oktatás minden szintjén nehézségeket okozhat.)

Rákay-mester nyomdokában….

„Szánalmasan sikertelen lett Magyar Péter akciója, alig néhány százan tüntikéztek”

– ezzel a címmel számolt be a Tisza párt alelnökének péntek esti, a Belügyminisztérium elé szervezett tüntetéséről az Origo. A kormányközeli lap beszámolójában „agresszív exférjnek” nevezte Magyart, és azt írta, hogy rengeteget hibázva beszélt. Az Origo beszámolójára hivatkozva számolt be a tüntetésről a Magyar Nemzet is, a lap is azt emelte ki, hogy

néhány százan vettek részt a tüntetésen.

HírTv tudósítója a helyszínen a gyermekvédelmi törvény múlt héten benyújtott módosításáról beszélt, a videós beszámoló ajánlójába azt írták, hogy

„Magyar Péter már a civilek szájából énekli ki a sajtot”.

Mandiner Deák Dániel péntek esti Facebook-bejegyzését szemlézve számolt be a tüntetésről, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjeként hivatkoznak Deákra, aki Bajnai Gordon cégével kapcsolta össze Magyart, és azt írta, kevés megalázóbb dolgot tud elképzelni annál, mint „amit a Momentummal csináltak a Magyar Péter-tüntetésen”. A tüntetésről az MTI is beszámolt, „Működő gyermekvédelem létrehozását követelte demonstráción Magyar Péter” címmel, és a „volt igazságügyi miniszter volt férje”-ként, illetve szónokként hivatkozott Magyarra, a Hirado.hu ezt a beszámolót vette át, a köztévé híradójában viszont már úgy hangzott el a tüntetésről szóló beszámoló, hogy

„sikertelen volt a tüntetés, amit Magyar Péter szervezett a Belügyminisztérium elé”.

fotó: Magyar Péter facebook oldala

Ugyanerről…

Péntek este a Belügyminisztérium épülete előtt tartott tüntetésen Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke, Pintér Sándor és Orbán Viktor lemondását követelte, a Telex helyszíni tudósítói szerint az eseményen több ezren vettek részt, és megtelt a Széchenyi-tér. Magyar „minden eddiginél nagyobb” tüntetést hirdetett a választás előestéjére.

 

Szerző