Connect with us

Kerítésen innen

Szentkirályi Alexandra hites ura kéri: készüljön a gerillahadviselésre, hogy kapillárisszerűen szöhessék át az országot

Szentkirályi Alexandra hites ura kéri: készüljön a gerillahadviselésre, akik "kapillárisszerűen szövik át" az országot
Megosztás

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a Szalay-Bobrovniczky – Szentkirályi Alexandra házaspár gyerekei, hiszen a szülők hétköznap csak úgy, mint ünnepnapokon ezerrel kampányolnak, ki-ki a maga pozíciójának megszerzése, megőrzése céljából. 

Ne rágja tovább a körmét senki,

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette: hamarosan indul a toborzás, aminek célja, hogy minél többen döntsenek úgy, tenni akarnak Magyarország védelméért.

A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk

– mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság-templomban. 

fotó: MTI

Isten áldásával?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, céljuk, hogy minél többen döntsenek úgy, tenni akarnak Magyarország védelméért, részei lesznek

„ennek a nagy családnak, amely nem csak embert próbál, de embert farag”.

A hivatásos és a területvédelmi tartalékos rendszer egymást kiegészíti:

míg a high-tech eszközökkel felszerelt, bázisokon elhelyezkedő hivatásosok adják a haderő gerincét, addig a hagyományos, könnyű fegyverzetű tartalékosok az országot „kapillárisszerűen szövik át”, és saját környezetükért, otthonukért felelnek, legyen az objektumvédelem vagy felkészülés gerilla-hadviselésre

– fejtette ki a miniszter.

Béke, amihez erő kell….

A honvédelmi miniszter korábban kijelentette, hogy a haderőfejlesztés Magyarország számára elkerülhetetlen, miután „a békéhez erő kell”. Többek között arról is beszélt, hogy a veszélyek korában, egy döntően leromlott biztonsági helyzetben meg kell legyen minden ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. Úgy gondolja, az orosz katonanemzet, és a felállt nagy orosz hadigépezetet közösen kell lecsillapítani.

Szerző