Kerítésen innen
A szerencsejáték-piacot és a végrehajtókat is felügyelő szerv új elnöke 9 évre bebetonozva
Közlöny van róla: Sulyok Tamás köztársasági elnök – Orbán Viktor javaslatára – dr. Nagy Lászlót nevezte ki az SZTFH új vezetőjének május 4-től, a mandátuma 9 évre szól.
Kibekkelte….
A jogász végzettségű Nagy jól ismerheti a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH), eddig ugyanis általános elnökhelyettes volt ott. Közel három év után váltja Biró Marcellt a szervezet élén, aki március óta a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója tisztséget tölti be.
„Dr. Nagy László célja, hogy innovatív szemlélettel kiszámítható szabályozási és működési környezetet teremtsen a Hatóság felügyelete alá tartozó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt, stratégiai ágazatokban”
– írta az SZTFH közleménye, amiből az is kiderül, hogy Nagy korábban több mint négy éven át vezette a központi hivatalként működő Szerencsejáték Felügyeletet. A 2021 őszén létrehozott SZTFH felügyeli
- a dohánykereskedelmet,
- a szerencsejáték-piacot,
- a bírósági végrehajtást,
- a felszámolói névjegyzéket, és
- látja el a koncessziós feladatokat.
A felügyeleti hatóság központi költségvetési szervként működik, a vezetőjét pedig csak kivételes körülmények között lehet felmenteni.
Emlékeztetőül….
2021 novemberében írtuk: egy, a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) helyett a jövőben egy nemrég felállított állami hatóság fog dönteni a dohánygyártmányok kiskereskedelmi eladási áráról. A módosítást követően az árakat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) teszi majd közzé, de ennél sokkal többre szánják….
A hatóság októberben kezdte meg működését
Az elvileg a kormánytól független, az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozó szervezet létrehozása mögött sokan azt a kormányzati szándékot sejtik, hogy
ha 2022-ben választási vereségbe futna bele a Fidesz, akkor is maradjon olyan terület az irányítása alatt, amellyel érdemben tudja befolyásolni az ország ügyeit.
Az SZTFH éppen megfelel ennek a célnak: tevékenysége átfogja a szerencsejáték ipart, a bírósági végrehajtást, valamint a felszámolásokat, továbbá a dohányipart. Valamint friss szerzeményként a bányászati jogok kezelését, ami irdatlan, ezermilliárdos vagyontömeg feletti döntési jogot biztosít a szervezet.
Az új hatóság önálló szabályozó szerv, amelynek elnöke – a médiahatóság és a közműhivatal vezetőjéhez hasonlóan – rendeleteket adhat ki. Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki 9 évre. Fizetése havi 4,5 millió forint, négy helyetteséé fejenként 4 millió. Gyakorlatilag leválthatatlan.
„A hatóságnak, illetve elnökének jogköreit a sarkalatos törvényeknél alacsonyabb rendű jogszabályokkal legföljebb korlátozni lehet, felszámolni nem, a szervezet pedig megmarad mint a hatalmat koncentráló állam az államban.” – fogalmazott a HVG.
Friss
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása
- Szijjártó megússza, vagy a Varga-Novák páros után Ő is megy a levesbe? – Politikusok, akik a lemondását követelik
- Első EP-listavezetői vita, amiről minden résztvevő úgy érezte, hogy Ő nyerte – Nem nekünk kellett volna belőle profitálni?
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
- Bayer Zsolt örül: nálunk nincs olyan jólét, amibe belehülyültünk volna
- Pünkösd – Miénk ez a rakpart….