Connect with us

Kerítésen innen

Önre is szükség van! Gyűjtés Tompos Kátya kezelésére

Önre is szükség van! Gyűjtés Tompos Kátya kezelésére
Megosztás

Tompos Kátya csak külföldön kaphat megfelelő gyógykezelést, ezért jótékonysági rendezvény keretein belül gyűjtenek pénzt rá.

Aki teheti, segítsen!

„Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség – a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte…”

– olvasható a Fábián Juli Emlékalapítvány friss bejegyzésében a Facebookon.

„Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget.

Kátya kérésére eddig a pillanatig kizártuk a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönséghez forduljunk segítségért.

Két módon tudod támogatni Kátyát:

„Szeretünk Kátya” címen jótékonysági gálát szervezünk, amelyre május 25-én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban (alább a rendezvény plakátja). A bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül.

Ha nem tudsz ott lenni a gálán de szeretnéd támogatni Kátya kezelését, akkor ezt a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva megteheted.

  • Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány
  • Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000
  • A megjegyzés vagy közlemény rovatba írd be Tompos Kátya nevét!

A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25. Köszönjük, ha gondolsz Kátyára!”

Kapcsolódó

Szerző