Kerítésen innen
Mit rejtenek a középszintű érettségi tételek?
Ma reggel 69 ezre vágtak bele az idei középszintű érettségi vizsgákba. A hogy a magyarral is törtét, ez a vizsga idén „megújult”. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak.
Hunyaditól Horthyig
A diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is válaszolniuk kell. A feladatlap első részében szerepel még a Rákóczi-szabadságharc és Magyarország reformkori gazdasága is.
Az eddigiekhez képest módosultak a témakörök
Az új 2020-as Nat miatt a töriérettségi is változott idén, igaz a magyarhoz képest nem sokat. A feladatok típusa és a vizsga szerkezete ugyanaz marad, mint a korábbi években, azonban a témakörök több helyen módosultak. Középszintre többek között lekerült emelt szintről az amerikai függetlenségi háború, az Aranybulla. Kikerült a követelmények közül a munkajoggal, pénzügyi ismeretekkel foglalkozó témakör, ez idén már az állampolgári ismeretek érettségihez tartozik.
180 perc
A történelemérettségi a korábbi évekhez hasonlóan középszinten két részből épül fel: az első részben 12 rövid feladatra kell válaszolni, míg a második részben esszéket kell írni. Erre összesen 180 perce lesz a vizsgázóknak, amellyel 50 pontot szerezhetnek az írásbelin. A feladatok megoldásához használni kronológiai táblázat nélküli atlaszt.
Mivel az emelt szintű vizsgát a diákok központilag írják, erről csak a délután folyamán lesznek információink. Érdemes lesz figyelni az Eduline-t mint a szakmai megjelenés fontos fórumát.
Szerző
Friss
- Mi szükség volt erre Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba