Connect with us

Kerítésen innen

A megafonos Deák Dániel szája szegletében félmosollyal békemenetet sejtetett

A megafonos Deák Dániel szája szegletében félmosollyal békemenetet sejtetett
Megosztás

Ha Deák Dániel mondja, akkor feltehetően rá esett a választás az ATV Csatt című műsorát választva helyszínül, hogy belengesse szondázásra, hogy a Fidesz választási kampánya csúcspontjaként újra összetrombitálja a békemenetet. Bayer Zsolt már többször nekifutott, mondván, hogy égető igény van rá eddig csak pusztába kiáltott szónak tűnt, de most….

A „lehet”-sejtetése….

Lehet még nyilvános beszéd. Egyébként az sem lefutott, hogy lesz-e békemenet, vagy nem lesz békemenet. Nem lepődnék meg, ha lenne

– jelentette ki a fideszes ügyekben gyakran jól értesült politikai elemző (47 perc 26 másodperctől) – írta a Magyar Hang. Mondta ezt annak ellenére, hogy a műsorban végig azt hangoztatta, hogy Magyar Péter, akit lazán „jelenségnek” tituláltak a beszélgetés résztvevői, egyáltalán nem mozgatja meg a Fidesz-híveket és a tíz százalékos támogatottság-csökkenéshez semmi köze, úgyhogy a június 8-ra hirdetett választás előtti nagygyűlés, amit a Hősök terére jelentett be szavukra sem érdemes. Arra nem, de békementere…..

Még vívódnak….

A portál értesülése szerint még nem döntöttek az éceszgéberek

„…lapunk több forrásból származó információi is a békemenet mérlegeléséről szólnak, amelyet az EP- és önkormányzati választás napját megelőző hétvégén, vagyis június első hétvégéjén tarthatnak. Egyes források szerint viszont egyelőre még nincs végleges döntés a meghirdetéséről, ha lesz, azt pünkösd után jelenthetik be….”

Emlékeztetőül….

Februárban a kegyelmi botrány kirobbanása után ugyanis Bayer Zsolt kormánypárti publicista szorgalmazta:

„Nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat.”

Bayer akkor azt mondta, március 15. lenne ideális egy ilyen erődemonstrációra.

A felvetése akkor nem talált meghallgatása. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke végül a nemzeti ünnep előtt egy héttel az RTL kérdésére tisztázta, hogy március 15-én nem terveznek Békemenetet. Azt is közölte a csatornával, hogy

a békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőik javaslatára fogják meghatározni.

(A fotó illusztráció!)

Szerző