Connect with us

Kerítésen innen

Zsinati bíróság vár Balog Zoltánra

10 elkötelezett református személy „ezernyi társuk nevében": ha leváltják ezt a kormányt, mi lesz az egyházunkkal?
Megosztás

A református értelmiségiek után ismét Balog Zoltán lemondását követelik a Magyarországi Református Egyházon belül: az egyház tíz tagja feljelenti a bicskei kegyelmi ügyben is fontos szerepet játszó, az intézményben zajló szexuális abúzusokról szóló ombudsmani jelentésre korábban fittyet hányó püspököt a zsinati bíróságon.

Tegye fel a kezét, aki érti Balog püspököt!

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon

– tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. Információjuk szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, amiben jelzik, hogy

a zsinati törvények alapján Balognak le kellett volna mondania.

Emlékeztetőül…

Mint ismert, Balog Zoltán idén februárban azért volt kénytelen lemondani a Magyarországi Református Egyház vezetéséről, mert kiderült:

Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. Az egykori miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki székét megtartotta.

Azóta sokan követelték a lemondását, legutóbb például 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, amelyben arra kérik Balog Zoltánt, mondjon le a dunamelléki püspöki tisztségéről is. Vargha Anikó  az elsők között volt, aki azt követelte, hogy távozzon az exminiszter a református egyházból. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte

a humánerőforrás-miniszterből lett püspök lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Később viszont egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, megválnak Varghától.

„Öt–egy arányban szavazták meg, hogy ne legyek kántor. Most nincs kántora a gyülekezetnek”

– mondta Vargha.

Szerző